-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Pénteken kezdődik a tanév – így változott idén az iskolakezdési támogatás
Változatlan szabály, hogy az alsó- és a középiskolai tanulmányokat folytató gyermek után igényelheti a szülő. Akár az édesanya, akár az édesapa is, akár mindketten igényelhetik a munkáltatótól, a lényeg az, hogy családi pótlékra legyenek jogosultak.
Az iskolakezdési támogatás gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a korábbi évek kedvező adóztatás mellett adható mértéke megszűnt, így már az első forinttól magasabb adóteherrel kell számolni.
Az adóterhet a munkáltató viseli, a munkavállalót ez közvetlenül nem érinti. Az iskolakezdési támogatás igényléséhez elegendő a szülő nyilatkozata arról, hogy jogosult rá.
Gyakorlatilag minden olyan eszköz és felszerelés megvásárlására felhasználható az iskolakezdési támogatás, amely taneszköznek minősülhet. Értelemszerűen elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására költhetjük az összeget, ez azonban kicsit tágabban is értelmezhető.
Azon felül, hogy az összegből beszerezhetjük a tankönyveket, írószereket, technikacsomagot, rajzeszközöket, sportfelszerelést, taneszköznek számíthat egyebek mellett a gyermek részére vásárolt íróasztal, szék, vagy akár a tanuláshoz feltétlenül szükséges számítástechnikai eszköz is.