-
MK negyeddöntőben az Alba
Az Alba számára nagy volt a tét a szombati, PVSK-VEOLIA elleni bajnoki mérkőzésen, mert csak és kizárólag a győzelem esetén kerülhetett a csapat az alapszakasz végén az első nyolc helyezett közé, akik a Magyar Kupa negyedöntőjében szerepelhetnek. A célt magabiztos győzelemmel sikerült elérni. ALBA FEHÉRVÁR–PVSK-VEOLIA 123–84 (34–22, 29–13, 30–29, 24–12)
2024.12.21. -
Karácsonyi szinkronúszó gála
Látványos kűrökkel, meglepetéssel készülnek idén is az Orka SE Szinkronúszó Egyesület sportolói az Orka karácsonyi gálára. Az eseménynek a Csitáry G. Emil Uszoda adott otthont.
2024.12.21. -
Karácsonyi kosaras évzáró
Megtartotta karácsonyi évzáró ünnepségét az Alba Fehérvár. Az ügyességi és egymás elleni feladatokban csütörtökön késő délután a felnőtt csapat játékosai is részt vettek.
2024.12.20. -
Hópihe Gála
Ismét varázsoltak a FŐNIX Rock and Roll Sporttánc Egyesület csoportjai. Az Arév csarnokban megrendezett gálán kivételes produkcióknak tapsolhatott a közönség.
2024.12.18.
Pénteken embert és gépet próbáló murvás pályák következnek -szervízpark Inota erőmű parkoló
Aschenbrenner György nyerte a Duna-Alba rali, az ob harmadik futamának Dunaújvárosban rendezett prológját a címvédő Benik Balázs előtt. Pénteken nyolc gyorsasági szakasszal folytatódik a száguldás, majd szombaton négy mért etappal fejeződik be a verseny, amely egyben Európa-kupa-viadal.
Prológ (9.5 km):
1. Aschenbrenner, Percze (Mitsubishi Lancer EVO) 5:38.4 perc
2. Benik, Doromby (Ford Focus WRC) 5:38.6
3. Turi, Kerék (Skoda Octavia WRC) 5:38.8
A prológ eredmények nem mérvadóak a holnapi futammal kapcsolatban, mert a pályák murvásak és rendesen próbára tesznek ember és gépet egyaránt. Itt szinte mindenki murvás futóművel ment széles aszfaltos gumikkal, ami miatt rettenetesen csuszott, ringott minden autó. Egy futómű átszerelése majd 8 órába telik a csapatoknak, amit nem vállaltak, be mert a murvás szervízparkban pénteken (Inotai Erőmű parkoló) lesz bőven dolguk a szervízeseknek, legalábbis a tavalyi tapasztalatok azt vetítik előre.
Pénteken nyolc gyorsasági szakasszal folytatódik a száguldás, majd szombaton négy mért etappal fejeződik be a verseny, amely egyben Európa-kupa-viadal.
Versenyzői nyilatkozatok az első nap után:
ifj. Angyalfi Károly az első nap után: - Toyota Corolla WRC
Minden rendben volt a prológon, vagyis lett volna, ha a harmadik kanyarban nem fordulunk meg véletlenül, de szerencsére nem lett semmi baj az autóval. Ez csak egy prológ ez nem számít semmiben nekünk. Most a pénteki napra készülünk gőzerővel, mert szeretnénk gyorsan menni. Eddig minden rendben van és nagyon várjuk a holnapi megmérettetést.
Benik Balázs -Ford Focus WRC
Mivel a prológ nincs benne az értékelésben ezért ez nem nagyon számít és mi is a holnapi murvás napra koncentrálunk. Ez a prológ egyébként szerintem keményen gyorsasági volt, mert rengeteg a padka Dunaújvárosban, azonban jó volt -teszi hozzá halkan Benik Balázs. Aki azon a véleményen van, hogy lassúnak látszott az autó, az nem téved, mert tényleg alig autóztunk ki magunkból valamit, azonban holnap gyorsak leszünk és nem is kicsivel.
Bútor Róbert - Citroen Saxo
Ebben a versenyben a prológ nem mérvadó, városban mentünk aszfalton padkák között, egyetlen célunk volt, úgy ahogy a többieknek is, hogy épségben célba hozzuk az autót és ne okozzunk benne kárt. Nehéz volt egyébként mert legalább 5 féle aszfalt volt Dunaújvárosban és mindegyiken másként viselkedik az autó. Véleményem szerint holnap, pénteken fog minden eldőlni, mi teszteltünk szerdán és úgy érzem, hogy megtaláltunk egy jó murvás beállítást, az autónkkal minden rendben van, mi pedig igyekszünk.
ASI Aschnenbrenner György - Mitsubishi Lancer
A csütörtöki prológnak semmi köze nem volt a versenyhez, mindenki óvatos volt, így mi is és az első hely semmit nem mond, hiszen a verseny murvás lesz és nem aszfaltos. Azthiszem, hogy holnapi első gyorson minden ki fog derülni, hogy mennyire bírjuk tartani a tempót a többiekkel, mire lesz elég az autónk, amit legjobb tudásunk szerint készítettünk fel. Jelenleg semmi képünk nincs arról, hogyan fog menni, semmihez nem tudunk viszonyítani, de ez úgyis kiderül és remélhetőleg szerencsésebbek és gyorsabbak leszünk mint eddig ezen a versenyen.