-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Péntekig megérkeznek az ajánlószelvények az önkormányzati választásra
A választópolgárok július 31. és augusztus 4. között névre szóló értesítést kapnak arról, hogy felvették őket a települési önkormányzati képviselőválasztás választói névjegyzékébe és egy ajánlószelvény-tömböt is, benne sárga, kék, rózsaszín és fehér ajánlócédulákkal. A településenként eltérő számú ajánlószelvényekkel a választók az önkormányzati képviselőjelöltekre, polgármester-jelöltekre és a megyei közgyűlés tagjaira adhatnak ajánlást.
2006.08.01. 06:50 |
Az október 1-jei önkormányzati választásra július 31. és augusztus 4. között kapják meg a választópolgárok a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést és a szükséges ajánlószelvény-tömböt. Az önkormányzati és a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választását ugyan egy időpontban tartják, de külön választásnak minősülnek, ezért két szavazókört is fel kell keresniük azoknak, akik mindkét voksoláson részt kívánnak venni. Az önkormányzati választáson több mint 8 millió választópolgár vehet részt.
Augusztus 4-ig mindenkit értesítenek
A választópolgárok július 31. és augusztus 4. között névre szóló értesítést kapnak arról, hogy felvették őket a települési önkormányzati képviselőválasztás választói névjegyzékébe és egy ajánlószelvény-tömböt is, benne sárga, kék, rózsaszín és fehér ajánlócédulákkal. A településenként eltérő számú ajánlószelvényekkel a választók az önkormányzati képviselőjelöltekre, polgármester-jelöltekre és a megyei közgyűlés tagjaira adhatnak ajánlást.
A települési jegyző a lakosságszám arányában határozza meg, hány ajánlószelvényt kell összegyűjteniük a jelölteknek. Az ajánlószelvények gyűjtésének végső határideje szeptember 8-a, addig lehet jelöltet állítani.
Csak Magyarországról lehet szavazni
Szavazni az országgyűlési választásoktól eltérően csak magyarországi lakóhelyen lehet. Ha a választópolgárnak a választás kitűzésének napján, tehát július 11-én már volt bejelentett tartózkodási helye, akkor igazolást kérhet, hogy ott adhassa le a szavazatát. Az önkormányzati választásra vonatkozó névjegyzéket augusztus 2-től augusztus 9-ig közszemlére kell tenni. A névjegyzékből való kihagyás, illetőleg törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt ugyanezen időszak alatt, augusztus 9-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani.
Új szervezetek vett nyilvántartásba az OVB
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az október 1-jei önkormányzati, illetve kisebbségi önkormányzati választásokra. Nyilvántartásba vették a Magyar Demokrata Fórumot, a Függetlenek Listáját és a Humanista Pártot. Az OVB a települési kisebbségi önkormányzati választásokra jelölőszervezetként nyilvántartásba vette a ROM Roma Magyar Polgárjogi Mozgalmat, a Magyarországi Romák Baloldali Szövetségét és a Magyar-Lengyel Pilsudski Történelmi Társaságot. Az önkormányzati és a kisebbségi önkormányzati választásokra is szeptember 8-ig van lehetőség jelölőszervezetek nyilvántartásba vételére.
A korábban regisztrált jelölőszervezetek
Az OVB az önkormányzati képviselők választására már eddig már nyilvántartásba vette a Vállalkozók Pártját, a Magyar Szocialista Pártot, a Kereszténydemokrata Pártot, a Szociáldemokrata Pártot, a LUNGO DROM Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetséget, a Szabad Demokraták Szövetségét és a Magyar Szociális Zöld Pártot. A kisebbségi képviselők választására az OVB már nyilvántartásba vette a "Kijevi Rusz" Magyarországi Ukrán Hagyományőrző Egyesületet, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetséget, az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesületet és a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetét.