-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vehetett át az Árpád Úti Óvoda korábbi vezetője
Január 24-én csütörtökön alkalmazotti értekezletet tartottak az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Intézményében. Ennek keretében adott át Polgármesteri Elismerő Emlékérmet dr. Cser-Palkovics András polgármester az Árpád Úti Óvoda korábbi vezetőjének, Feketéné Nagy Gabriellának, aki tizenöt éven át volt az intézmény vezetője. A kitüntetett elmondta, nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki erre a pályára lépjen.
2013.01.24. 21:27 |
Január 24-én csütörtökön alkalmazotti értekezletet tartottak az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Intézményegységében. Ennek keretében adott át Polgármesteri Elismerő Emlékérmet dr. Cser-Palkovics András polgármester az Árpád Úti Óvoda korábbi vezetőjének, Feketéné Nagy Gabriellának, aki tizenöt éven át volt az intézmény vezetője. A kitüntetett elmondta, nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki erre a pályára lépjen.
2013 január elsejétől összevontan működik a Vízivárosi és az Árpád Úti Óvoda. Feketéné Nagy Gabriella tizenöt éven át volt az Árpád Úti Óvoda vezetője, aki elmondta, nagy elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki erre a pályára lépjen. „Úgy gondolom, ha ma megkérdeznék, hogy mi szeretnék lenni, merem állítani, hogy ma is ezt a pályát választanám, mert nagyon szeretek foglalkozni a gyerekekkel.” - mondta a Polgármesteri Elismerő Emlékérem átvételét követően.