Polgármesteri gratuláció Lajkó Csabának az év ultrafutójának

 Jeles kitüntetésben részesült a székesfehérvári ultrafutó, Lajkó Csaba. A világhírű, jótékonysági tetteiről is ismert sportolónak „Az év ultrafutója” díjat adományozta 2013-ban a Magyar Ultramaraton Szövetség. A sportembert a Városházán fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2013.12.11. 17:06 |
Jeles kitüntetésben részesült a székesfehérvári ultrafutó, Lajkó Csaba. A világhírű, jótékonysági tetteiről is ismert sportolónak „Az év ultrafutója” díjat adományozta 2013-ban a Magyar Ultramaraton Szövetség. A sportembert a Városházán fogadta dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A székesfehérvári Lajkó Csabát választotta „Az év ultrafutójának” a magyar Ultramaraton Szövetség 2013-ban. A világhírű sportoló 2004-ben kezdett el komolyabban foglalkozni az ultramaraton futással. Rövid időn belül a sikerek sem kerülték el. Az első versenyét 2005-ben jegyezte a Hortobágyon, és még ennek az évnek az őszén az első maratonját is lefutotta. Ezután olyan jelentős megmérettetések következtek, mint a Bécs-Budapest Szupermaraton vagy a Spartathlon, 2010-ben ráadásul az ultrafutó válogatottba is meghívást kapott.
Eredménylistája is tiszteletet parancsoló, hiszen több országos bajnoki cím, és nemzetközi verseny első helyének büszke tulajdonosa. Az idei évben harmadik alkalommal futotta le a Spartathlont, ahol abszolút 15. helyen második magyarként ért célba.
Székesfehérvár polgármester a Városházán fogadta az év ultrafutóját. Lajkó Csaba beszámolt az idei évi teljesítményeiről és mesélt a Spartathlonról is és megköszönte a város által nyújtott támogatást. Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, a város örömmel segíti a sportolót céljai megvalósításában. Nagy büszkeség, hogy Fehérvárnak háromszoros Spartathlont járt élsportolója van.
Lajkó Csaba sportpályafutása mellett a jótékonysági és a karitatív munkája is kiemelkedő. Futásaival rendre valamilyen nemes cél mellé áll, és minden esetben igyekszik segíteni a bajbajutottakon. Több esemény közül kiemelendő a Down Szindrómás gyermekek helyzetére való figyelemfelhívó futása, vagy amikor Székesfehérvár városának felkérésére a Fehér Bot világnapja alkalmából indított el egy 6 órás futást. Szervezőkészségét jól jellemzi, hogy a futás népszerűsítésének érdekében a közelmúltban egy futóközösséget is létrehozott Székesfehérváron, amelynek továbbfejlesztésére már megvannak a további tervei.