Pozitív tapasztalatokat szereztek a FEMA Állatmentők a rendkívüli időszakban

Pozitív tapasztalatokkal zárta a koronavírus-járvány okozta rendkívüli időszakot a Fejér Megyei Állatmentő és Állatvédő Egyesület, azaz a FEMA. A szokásosnál több volt az örökbefogadás és az adomány is – mondták a szervezet vezetői. Az állatmenő - rehabilitációs munka ezután is teljes gőzzel folytatódik, a támogatásokra folyamatosan számítanak. Június közepétől újraindulnak a látogatói napok, melyre előre kell időpontot egyeztetni.
2020.05.29. 12:24 |
Pozitív tapasztalatokat szereztek a FEMA Állatmentők a rendkívüli időszakban

Sok ember átérezte az állatmentő szervezetek nehéz helyzetét és a támogatás fontosságát a rendkívüli időszakban.

Azok, akik szeretik az állatokat és segíteni akarnak, valóban segítettek is. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a szokásoshoz képest több adomány jött, a vártnál könnyebben lehetett átvészelni az elmúlt heteket – fogalmaztak a FEMA vezetői.

 Rajos Bence és Turczer Edina elmondta, nagyon sok száraz- és konzervtáp, kutyaszalámi érkezett, de rengeteg maszkot, tisztítószert is kapott a szervezet. Jól alakult az örökbefogadás is, sok kölyök és felnőtt állat, köztük idősebb, 4-5 éves kutya került gazdához.

A FEMA jelenleg körülbelül 110 kutyáról és 60 cicáról gondoskodik. Az örökbeadás folyamatos, melyet a menhely vezetői igen körültekintően végeznek.

Részletesen kikérdezik a leendő gazdákat az életkörülményeikről, az életvitelükről, az időbeosztásukról és igényeikről, illetve fotókat is kérnek, hogy a megfelelő kutya valóban a megfelelő emberekhez kerüljön. Rendkívül felelősségteljes feladat és komoly döntés megtalálni az igazán jó gazdát, a jó családot!

A FEMA fő profilja a súlyosan elhanyagolt, bántalmazott, megkínzott és életveszélybe került állatok mentése, rehabilitálása, gazdához juttatása.

A szervezet havi rezsiköltségei és ellátási kiadásai több százezer forintra tehetőek, így ezután is hálával, jól szívvel fogadnak bármilyen támogatást.

Jól jönnek az állateledelek és a készpénzes adományok éppúgy, mint a tisztítószerek, a mosószerek, a megunt, de még jól működő háztartási gépek, mosógépek és a fagyasztóládák. Szeretnének továbbá egy minden feladatellátásra alkalmas személyautót is, nagyobb rakodótérrel.

A FEMA telephelyén jelenleg még kisebb építkezések folynak, így június közepétől indulhatnak újra az örökbeadás céljával szervezett látogatói napok. Aki szeretne menni ekkor, vagy bármikor máskor, időpont egyeztetésre mindenképpen hívja a menhely vezetőit a +36 30 843 4346-os telefonszámon.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.