-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Pozitívabban látják a fehérváriak az ország és a város jövőjét mint egy évvel ezelőtt
Az Alba Radar Kutatási program részeként először 2010 végén kérdezte az Echo Szociológiai Kutatóintézet a fehérvári lakosokat arról, hogyan vélekednek a 2013-as évben, milyen várakozásokkal tekintenek az ország, a város illetve a személyes helyzetük alakulására. A mostani várakozásokat nézve már pozitívabban várják a 2013-as évet a székesfehérváriak, 29 százalékuk szerint pedig a város helyzete pozitív irányba alakul tovább.
2013.01.01. 18:35 |

Hogyan alakult Ön szerint a 2012-es év az előző évhez képest?
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/2012_01.jpg)
Arra a kérdésre két éve december végén, hogy 2011-ben várhatóan hogyan változik Székesfehérvár helyzete, minden harmadik fehérvári fogalmazott úgy, hogy nem fog változni, a többség inkább javulást várt, míg 24 százalékuk azt, hogy romlani fog a helyzet. A 2012-re vonatkozó várakozások – az országos helyzethez hasonlóan – borúlátó képet mutattak a lakossági vélemények alapján, a 45 százaléknyi javulást váró fele változtatott a véleményén, s erősen csökkent azok aránya is, akik nem vártak 2012-re a város helyzetében érdemi változást.
A mostani várakozásokat nézve már pozitívabban várják a 2013-as évet a székesfehérváriak, 29 százalékuk szerint a város helyzete pozitív irányba alakul tovább, 40 százalékuk szerint érdemi változás nem lesz. A mérleg negatív oldalán a tavalyi 58 százalék pesszimista lakos aránya közel a felére csökkent a megkérdezettek 22 százaléka szerint inkább romlik, 9 százaléka szerint erősen romlik majd 2013-ben Székesfehérvár helyzete.