Püspöki áldással indulnak a katolikus világifjúsági találkozóra a fehérvári fiatalok

 Szentmisében áldotta meg Spányi Antal megyés püspök a madridi Világifjúsági találkozóra induló fehérvári fiatalokat a Székesfegyházban. Mint mondta ez az út több egy egyszerű kirándulásnál, hiszen a zarándoklatnak a lelki gazdagodás a célja. A fiatalokat a város nevében Róth Péter alpolgármester búcsúztatta, és jelképes útravalóul a város zászlaját is átadta nekik azzal, hogy büszkén hordják körbe a zarándokúton.
2011.08.06. 12:10 |
 Szentmisében áldotta meg Spányi Antal megyés püspök a madridi Világifjúsági találkozóra induló fehérvári fiatalokat a Székesfegyházban. Mint mondta ez az út több egy egyszerű kirándulásnál, hiszen a zarándoklatnak a lelki gazdagodás a célja. A fiatalok kinttartózkodásuk alatt Szűz Mária mennybevételének napján, augusztus 15-én indulnak végső céljukhoz, ezért Spányi Antal az ő figyelmét, segítőkészségét, Isten felé fordulását állította például eléjük.
 
Az út hosszú, és még buszon is fáradságos lesz - mondta nekik -, de Jézussal minden út könnyebb. Vigyétek el Szent István országának hírét, és térjetek vissza örömben, egészségben - fejezte be.
 A székesfehérvári egyházmegye zarándokainak útját az egyházmegyei hivatal is támogatja. A fiatalok 3 busszal indultak 19 órakor a székesfehérvári buszpályaudvarról. Az utazás több részből áll: először a franciaországi Taize-i ökumenikus közösségbe látogatnak el, onnan majd spanyolországi Guadarramába mennek tovább a 10-én kezdődő előtalálkozóra, amelyet a franciaországi Chemin Neuf Ökumenikus Közösség szervez. A Világtalálkozóra augusztus 15-én indulnak a spanyolországi Avilai Szent Teréz templomhoz, utána érkeznek Madridba.
A fiatalokat a város nevében Róth Péter alpolgármester búcsúztatta, és jelképes útravalóul a város zászlaját is átadta nekik azzal, hogy büszkén hordják körbe a zarándokúton. Hadd legyen Szent István és Szent Imre városának lobogója is tanúja ennek a jelentős egyházi eseménynek, és majd helyezzék el illő helyre visszatértük után, mint utazásuk tárgyi emlékét - mondta.
 
 A városzászlót Nobilis Márió pápai káplán, püspöki tanácsos, az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda irodavezetője és a kiutazók vezetője vette át. Mosolyogva jegyezte meg, hogy habár nem mind fehérváriak, szívesen viszik és mutatják fel a zászlót, az pedig külön mulatság lesz a számukra, ahogyan megfigyelik, miként próbálják a város nevét a külföldiek kimondani...