-
Tudnivalók egyetemistáknak
A felvi.hu szerint várhatóan augusztus 29-én érkeznek a ponthatárok és ekkor dől el, ki kerül be az általa megjelölt felsőoktatási képzésre. Székesfehérváron pótfelvételit hirdetett a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara is.
2024.08.14. -
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Püspöki szentmisén imádkoztak a betegek gyógyulásáért
A Szent Imre templomban celebrált szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a betegek világnapján. Az istentiszteleten megemlékeztek a betegekről, ápolóikról, orvosokról és nővérekről is. A betegek világnapjának célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését".
2017.02.12. 18:25 |
A Szent Imre templomban celebrált szentmisét Spányi Antal megyéspüspök a betegek világnapján. Az istentiszteleten megemlékeztek a betegekről, ápolóikról, orvosokról és nővérekről is. A betegek világnapjának célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését".
1992-től II. János Pál kezdeményezésére február 11-e a Betegek Világnapja annak emlékére, hogy Lourdes-ban 1858. február 11-én jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió és a jelenéstől eltelt időszakban történt, természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető.
A Betegek világnapjának célja, hogy "Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését." Ezen a napon kérik a "Betegek gyógyítóját", hogy testi és lelki bajainkból a kegyelem kiemeljen és segítsen. A beteg hívek mellett megemlékeztek mindazokról az orvosokról, nővérekről, betegápolókról, akik önzetlen szolgálatukkal enyhítik a szenvedők fájdalmait.
A szentmise végén a megyés püspök imádkozott mindazokért, akik súlyos kereszteket hordoznak, hogy testi-lelki gyengeségeikben a kegyelem által erőt kapjanak, és imádkozott azokért is, akik beteg hozzátartozóiknak gondját viselik, hogy szeretettel és türelemmel tudják szolgálni a rájuk bízottakat.