-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Rászorulóknak szervezett gyűjtést az István Király Általános Iskola
Tartós élelmiszert és tisztasági csomagokat gyűjtött a rászorulók részére a Székes- fehérvári István Király Általános Iskola Diákönkormányzata, a Fehérvári Heti Betevő szervezettel karöltve. A fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő intézményben egész héten gyűjtötték a támogatásokat. Az átadásra ma délelőtt került sor, a csomagokat szülői segítséggel juttatták el a szervezethez.
2016.12.16. 14:49 |
Tartós élelmiszert és tisztasági csomagokat gyűjtött a rászorulók részére a Székesfehérvári István Király Általános Iskola Diákönkormányzata, a Fehérvári Heti Betevő szervezettel karöltve. A fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő intézményben egész héten gyűjtötték a támogatásokat. Az átadásra ma délelőtt került sor, a csomagokat szülői segítséggel juttatták el a szervezethez.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0December/Istvan/istvaniskola04.jpg)
A segítőkész gyermekek neve felkerült az adventi jótevők listájára, melyet az iskola aulájában helyeztek el. Jó volt látni, hogy sok tanuló gondolt a nála szerényebb körülmények között élőkre!
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0December/Istvan/istvaniskola02.jpg)