-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Reggel nyolc órától ülésezik a Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése
Pénteken reggel nyolc órától ülésezik Székkesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. A 2013-as költségvetés mellett a Szervezeti és Működési Szabályzatról is tárgyal a testület. Az SZMSZ-be először bekerülhet az on-line fórum tartásának lehetősége is. Jelentős sporttámogatásokról, az egészségfejlesztési terv idei feladatairól, a Koronás Park közbeszerzési eljárásáról és városi vállalatok üzleti tervéről is határozhat a testület.
A Közgyűlést élőben közvetítjük!
A Közgyűlést élőben közvetítjük!
2013.02.15. 07:48 |
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/0november/kozgyules02.jpg)
A Közgyűlést élőben közvetítjük!