Remek hangulatban ért véget az idei utolsó Tóparti Tollasparti

 Vasárnap délután befejeződött a Tóparti Tollasparti nevű szabadidős versenysorozat negyedik, egyben idei utolsó fordulója. A hangulatra és a körítésre ezen a hétvégén sem lehetett panasz, hiszen mintegy ötven lelkes tollaslabdás vett részt a Tóparti Gimnázium tornatermében rendezett sporteseményen. Legközelebb majd a következő naptári esztendőben léphetnek parkettre a legaktívabbak.
2013.12.08. 19:57 |
Vasárnap délután befejeződött a Tóparti Tollasparti nevű szabadidős versenysorozat negyedik, egyben idei utolsó fordulója. A hangulatra és a körítésre ezen a hétvégén sem lehetett panasz, hiszen mintegy ötven lelkes tollaslabdás vett részt a Tóparti Gimnázium tornatermében rendezett sporteseményen. Legközelebb majd a következő naptári esztendőben léphetnek parkettre a legaktívabbak.
 Az első, szeptemberi alkalommal körülbelül húszan érkeztek a Tóparti Tollasparti nevű ingyenes sporteseményre. Azóta azonban ez a tendencia megváltozott. Sőt, most már nyugodtan kijelenthető, hogy ez az esemény az egyik legüdébb sportszabadidős színfoltja Székesfehérvárnak. A vasárnap megrendezett negyedik fordulóban is több mint ötvenen ragadtak tollas ütőt. Összességében pedig az eddigi négy alkalom alatt körülbelül százhetvenen vettek részt a minden hónapban egyszer megrendezésre kerülő tollaslabdaversenyen.
 Ezek a számok jól bizonyítják, hogy az emberek igénylik a mozgást, a sportot, illetve utóbbinak közösségformáló erejét. „Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a „Tollasozz az egészségedért” versenysorozatunkat, ami egyben az idei év utolsó fordulója volt. Nagyon jó érzés, hogy minden alkalommal láthattunk új arcokat, akik lelkesedve vágtak neki a megmérettetésnek. Õk a verseny végén tele önbizalommal, emelt fővel távoztak, hogy ismét egy jót mozoghattak. Azt hiszem, minden egyes résztvevőnek sikerült kellemes pillanatokat okozni az eddigi négy forduló során, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az első kérdés a távozás után az volt, hogy „mikor jöhetünk legközelebb?” Mindenkinek szeretnék Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni! És ne felejtse el senki: januárban újra jön a Tóparti Tollasparti, sőt a 2014-ben még 6 fordulóra számíthatnak a tollas-barátok” – értékelte az eddig eltelt négy hónapot Kovács Dóra, az Alba-Toll SE edzője.
 A Karácsonyi Ünnepek miatt most egy kis szünet következik a tollaslabdázók számára. Búslakodnia azonban senkinek sem kell nagyon, hiszen jövőre újra várnak mindenkit sok szeretettel havonta egyszer a Tóparti Tollasparti szervezői. A következő, ötödik forduló időpontjáról az elkövetkezendő hetekben tájékozódhatnak honlapunkon.
 
„Tollasozz az egészségedért” versenysorozat 4. fordulójának eredményei (2013. december 8.)
 
U9 kategória:
1. Szkok Bence
2. Máthé Barnabás
3. Kustán Kata
3. Szalai Kira
 
U11 kategória:
1. Verebélyi Gergely
2. Pakodi Péter
 
U13 kategória: 
1. Lampert Kende
2. Halmi Adrián
3. Tóth Soma
3. Nagy Ádám
 
Felnőtt amatőr (egyéni):
1. Pálinkás János
2. Kovács Attila
3. Heitzmann János
3. Léhner Péter
 
Felnőtt amatőr (páros):
1. Lendvai József-Rostási Tibor
2. Pásztor Andrea-Heitzmann János
3. Molnár Ferenc-Pálinkás János
4. Számadó Zsófia-Szabó Csilla
 
Felnőtt versenyző (egyéni):
1. Turzó Balázs
2. Mórocz Ákos
3. Rostási Tibor
 
Felnőtt versenyző (páros):
1. Karkó Péter-Paál István
2. Nyírő Mátyás-Õry Szilveszter
3. Nagy-Szabó Levente- Szörényi Attila