-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Rendben lezajlottak a magyar írásbeli vizsgák - ma matekból érettségiznek a diákok
Néhány apróbb hibától eltekintve rendben lezajlottak a magyar írásbeli érettségi vizsgák. Középszinten Márai Sándor Halotti beszédének értelmezését is lehetett választani. Rendben lezajlottak hétfőn délelőtt magyar nyelv és irodalom tantárgyból a közép- vagy emelt szintű írásbeli érettségi vizsgák, amelyeken összesen 97 600 diák adott számot tudásáról - közölte az oktatási tárca sajtóirodája. Az 1234 vizsgahelyszínen csaknem 200 000 feladatlap felhasználásával lezajlott vizsgákon idén is előfordult, hogy néhány csoport - különböző okokból - némi késéssel kezdte meg a munkát. (a magyar érettségi tartalmi összefoglalója a cikkben olvasható)
Néhány apróbb hibától eltekintve rendben lezajlottak a magyar írásbeli érettségi vizsgák. Középszinten Márai Sándor Halotti beszédének értelmezését is lehetett választani. Rendben lezajlottak hétfőn délelőtt magyar nyelv és irodalom tantárgyból a közép- vagy emelt szintű írásbeli érettségi vizsgák, amelyeken összesen 97 600 diák adott számot tudásáról - közölte az oktatási tárca sajtóirodája. Az 1234 vizsgahelyszínen csaknem 200 000 feladatlap felhasználásával lezajlott vizsgákon idén is előfordult, hogy néhány csoport - különböző okokból - némi késéssel kezdte meg a munkát.
A magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatok tartalmi összefoglalója
Középszint
I. Szövegértési feladatsor
Egy ismeretterjesztő szöveghez - A turizmus hatása az ökológiai és társadalmi sokféleségre - kapcsolódó nyolc rövid feladat megoldása (kifejezések értelmezése, gondolatmenet vázlatba foglalása, a szöveg nyelvi, helyesírási sajátosságainak értelmezése, a szöveghez kapcsolódó fotók szöveges értelmezése és a szövegben felvetett problémával kapcsolatos állásfoglalás önálló megfogalmazása a vitaindító műfajában).
II. Szövegalkotás
Három különböző feladatból választhatnak a vizsgázók, és egyet kell kifejteniük.
Érvelés. Egy, Umberto Ecotól vett gondolatindító idézet nyomán az irodalmi mű, elsősorban a regény címadásának sajátosságairól, a címnek a mű értelmezését befolyásoló szerepéről kell gondolatait, érveit kifejtenie a vizsgázónak három-négy magyar, vagy világirodalmi példára is hivatkozva.
Egy mű értelmezése. Márai Sándor "Halotti beszéd" című alkotásának értelmezése elsősorban a magyar nyelvre és kultúrára utaló sajátosságok szempontjából.
Összehasonlító elemzés. Vajda János "Húsz év múlva" és Juhász Gyula "Anna örök" című versének összevetése a felejtés és az emlékezés kettősségének oldaláról. A hangnem, a szerkezet és a képalkotás jellemzőinek bemutatása.
Emelt szint
A vizsgázónak négy különböző feladatot kell megoldania.
Nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor. Petőfi Sándor "Az apostol" című művének egy részletéhez ("a szőlőszem-hasonlat"-hoz) kapcsolódó feladatok megoldása. (Eszmetörténeti, stilisztikai, poétikai, az írásjelek értelmező szerepéhez fűződő kérdések; Petőfi befogadás-történetének és mai kedveltségének rövid értelmezése.)
Egy mű értelmezése. Ady Endre "Krónikás ének 1918-ból" című alkotásában az archaizálás szerepének formai-világképi vizsgálata.
Reflektálás egy (kor)jelenségre. Az érvelést és az önálló állásfoglalást is kívánó feladat a műfordítás szöveg szerinti "hűségének és hűtlenségének" kérdéséről szól. A feladatot egy Kosztolányi Dezsőtől vett gondolatébresztő idézet vezeti be.
Gyakorlati írásbeliség. A feladat a fiatalkori egészségmegóvás problémáival foglalkozik. A vizsgázónak egy diákkonferencián elhangzó hozzászólást kell írnia e témáról.