Rendőrszakmai közlekedési versenyt rendeztek Székesfehérváron

 Rendőrszakmai közlekedési versenyt rendeztek Fehérváron. Az egyenruhások a megyei fordulón három kategóriában mérték össze tudásukat. Voltak, akik motorral, mások autóval mentek végig az akadálypályán és akadtak olyanok is, akik a karos forgalomirányító versenyen vettek részt.
2013.04.18. 16:58 |
Rendőrszakmai közlekedési versenyt rendeztek Székesfehérváron. Az egyenruhások a megyei fordulón három kategóriában mérték össze tudásukat. Voltak, akik motorral, mások autóval mentek végig az akadálypályán és akadtak olyanok is, akik a karos forgalomirányító versenyen vettek részt.
 
A Horváth István Deák Ferenc utca kereszteződésben tartották a karos forgalomirányító versenyt. A zsűri itt nemcsak a forgalom dinamikáját, hanem az irányító mozgását és szakszerűségét is pontozta. Egy másik  pályán az autósoknak kellett lehetőleg hiba nélkül és minél gyorsabban végigmennie, és hasonló feladatot teljesítettek a rendőrök motorral is. A motoros járőrök között Takács Roland bizonyult a legjobbnak.
 
Az egyenruhásoknak a gyakorlat mellett az elméleti tudásról is tanúbizonyságot kellett tenni. A versenyt idén harmadjára rendezte meg a megyei rendőrség és a baleset-megelőzési bizottság.
A versenyen összesen 33-an vettek részt. A legjobbak az országos megmérettetésen is képviselhetik a megyei kapitányságot.