-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Rengeteg az elfagyott vízmérő - lehet, még most sem késő a fagytól megóvni!
Ahogy számítani lehetett rá, a nagy hideg miatt rengeteg bejelentés érkezett a Fejérvíz diszpécser szolgálataihoz az utóbbi napokban. Ezek majd mindegyike vízmérőelfagyást jelzett. A Fejérvíz Zrt. szakemberei január 9-ig összesen 737 darab elfagyott mérőóránál dolgoztak. Érdemes ellenőrizni a vízóraaknákat a telkeken, ugyanis az elfolyt víz díját a fogyasztó fizeti!
2017.01.10. 14:48 |
Ahogy számítani lehetett rá, a nagy hideg miatt rengeteg bejelentés érkezett a Fejérvíz diszpécserszolgálataihoz az utóbbi napokban. Ezek majd mindegyike vízmérőelfagyást jelzett. A Fejérvíz Zrt. szakemberei január 9-ig összesen 737 darab elfagyott mérőóránál dolgoztak. Érdemes ellenőrizni a vízóraaknákat a telkeken, ugyanis az elfolyt víz díját a fogyasztó fizeti!
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Januar/Fejerviz/vizora02.jpg)
Lehet, hogy még most sem késő ellenőrizni és a fagy elleni védelemről gondoskodni, a vízmérő akna hőszigetelő anyaggal való letakarásával! Tévedés azt gondolni, hogy ha már csak mínusz 5 Celsius fok van a - 18 helyett, akkor megúsztuk! A vízmérőhely áthűlése ilyenkor is folytatódik, csak az áthűlés intenzitása csökken.
Az eddig - január 9-ig - elfagyott mérők száma:
Székesfehérvári üzemmérnökség 80 db
Bicskei üzemmérnökség: 190 db
Kőszárhegyi üzemmérnökség: 134 db
Móri üzemmérnökség: 95 db
Sárbogárdi üzemmérnökség: 238 db
A Fejérvíz szolgáltatási területén összesen 737 db
Székesfehérvári üzemmérnökség 80 db
Bicskei üzemmérnökség: 190 db
Kőszárhegyi üzemmérnökség: 134 db
Móri üzemmérnökség: 95 db
Sárbogárdi üzemmérnökség: 238 db
A Fejérvíz szolgáltatási területén összesen 737 db
Ezek jellemzően családi házak mérői, de szép számmal akadt iskola, óvoda, bolt stb., olyan helyek, ahol hétvégén nincs vízfogyasztás. Összehasonlításként: egy enyhe télen összesen 100 -150 mérő "szokott" elfagyni! Ezek jellemzően vízmérő aknában elhelyezett vízmérők, melyek fagy elleni védelméről a felhasználónak, illetve az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia.
Ha a vízmérő elfagyott, tilos nyílt lánggal kimelegíteni! Ha a mérő üvege nem repedt el, vagy csak a cső fagyot el, meleg vízzel lehet kiolvasztani, de a legcélszerűbb rögtön bejelenteni
Székesfehérváron 22/535-829-es,
Bicskén és környékén 80/200-345-ös,
Ercsiben 80/919-003-as,
Móron és körzetében 80/200-343-as,
Sárbogárdon és térségében 80/919-004-es,
Szabadbattyánban és környezetében 80/200-344-es telefonszámokon.
Mivel a vízmérők elfagyás elleni védelméről a felhasználónak kell gondoskodnia, a fagy okozta vízmérő csere költségét is neki kell megfizetnie, ami a lakásmérőknél átmérőtől függően 22.670, illetve 23.330 forintba kerül. Külön figyelmet érdemelnek a folyamatosan nem lakott ingatlanok, nyaralók, építési telkek stb., ahol nincs ilyenkor vízfogyasztás. Ezeken a helyeken, ha nem gondoskodtak a mérők fagy elleni védelméről, illetve a házi rendszer víztelenítéséről, a víz a fagyok elmúltával fog megjelenni, tetézve a bajt. Rengeteg víz tud elfolyni ilyen esetben, amit szintén ki kell fizetni. A Fejérvíz kéri a fogyasztókat, hogy ellenőrizzék az aknában, más hasonló helyen lévő vízmérőiket, télen nem használt ingatlanjaikat, és gondoskodjanak a fagy ellelni védelemről, ha eddig nem tették.