-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Rezsicsökkentés: Székesfehérváron is megkezdődött az aláírásgyűjtés
A nagyobbik kormánypárt március 20-án indította el a rezsicsökkentés támogató aláírásgyűjtési akciót Budapesten. Azt kérik az emberektől, álljanak ki a rezsicsökkentés mellett, támogassák a párt és a kormány elképzeléseit. Székesfehérváron ezen a héten két helyszínen gyűjtik az aláírásokat szerdán délután 2 és 5 óra között a Pláza előtti téren, csütörtökön és pénteken szintén ebben az időpontban a Fehérvár Áruház előtti közterületen várják támogatókat.
2013.04.02. 17:30 |
A nagyobbik kormánypárt március 20-án indította el a rezsicsökkentés támogató aláírásgyűjtési akciót Budapesten. Azt kérik az emberektől, álljanak ki a rezsicsökkentés mellett, támogassák a kormány elképzeléseit. Székesfehérváron ezen a héten két helyszínen gyűjtik az aláírásokat szerdán délután 2 és 5 óra között a Pláza előtti téren, csütörtökön és pénteken szintén ebben az időpontban a Fehérvár Áruház előtti közterületen várják támogatókat.
A kormány már tíz százalékkal csökkentette a rezsit, és szándéka szerint még további rezsicsökkentést akar végrehajtani. – emelte ki Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. A kormány a rezsicsökkentéssel megvédi az emberek pénztárcáját, akik pedig az aláírásukkal kiállnak a kormány mellett: mindezt jelképezi a mostani akció - hangoztatta a honatya.
A nagyobbik kormánypárt március 20-án indította el Budapesten aláírásgyűjtési akcióját a rezsicsökkentés megvédése érdekében, azt kérve az emberektől, álljanak ki mellette, támogassák a kormány elképzeléseit. Székesfehérváron ezen a héten két helyszínen gyűjtik az aláírásokat szerdán délután 2 és 5 óra között a Pláza előtti téren, csütörtökön és pénteken szintén ebben az időpontban a Fehérvár Áruház előtti közterületen várják támogatókat.