-
Suzana Lazović az új edző
Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerdán délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.
2024.07.17. -
Új röpladás komplexum épül
Hosszútávú megállapodás született a PORTÉP Kft. és MÁV Előre Sport Akadémia között, melynek keretein belül 3300 négyzetméteres sportkomplexumot építenek Székesfehérváron. Extraligás versenypálya, utánpótlás centerpálya és három strandröplabdapálya is épül a 3300 négyzetméteres csarnokban.
2024.07.17. -
Fehérváron készül a válogatott
Hosszú szezon és rövid pihenő után kezdte meg négy hetes felkészülését a ruandai világbajnoki előselejtezőre a Magyar női kosárlabda - válogatott Székesfehérváron.
2024.07.17. -
Bérletet váltott a polgármester
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megvásárolta bérletét a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának következő szezonbéli mérkőzéseire.
2024.07.16.
Röplabda - Győztes rajt, szoros játszmák a rájátszás nyitányán
MÁV Előre SC-Foxconn – MEAFC-Miskolc 3-0 (24, 21, 19)
Már a mérkőzés elején jelezte a vendégcsapat, hiába a házigazda a favorit, nem adja könnyen magát. Az első szett első pontját a miskolciak szerezték, majd fordított 3-2-re a MÁV, de visszavette a vezetést a Miskolc. Gyakorlatilag a teljes játékrész szoros, kiélezett küzdelmet hozott: 9-7-nél a MEAFC, 17-16-nál pedig a MÁV volt előnyben. 24-24-nél még semmi sem dőlt el, ezután viszont Menchuk rontott nyitása, majd Boa Szabolcs pontot érő támadása eldöntötte a játszma sorsát, a MÁV Előre nyert 26-24-re.
A második felvonást jobban kezdtük, mint az elsőt: 5-2-nél három ponttal vezettünk. 8-8-nál beért minket az ellenfél, sőt, ezután előnybe is került. 17-17-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor viszont fehérvári percek következtek: Boa Szabolcs egy és Valdas Listanskis két pontjával, no meg egy vendég hibával 21-17-re meglógtunk. Innen még próbált zárkózni a Miskolc, de nem sikerült érdemben közelebb kerülnie, 25-21-re hozta a szettet Dávid Zoltán házigazda alakulata.
A harmadik játszma sem volt sétagalopp, mégis ebben volt a legkönnyebb dolga a sérüléséből visszatérő albán légióst, Amarildo Deliut is bevető vendéglátó. 6-2-es szériával nyitottunk, majd 12-7-nél ötpontos előnyt is birtokoltunk. 15-14-nél ugyan egyetlen pontra megközelített minket a MEAFC-Miskolc, egyenlíteni mégsem tudott. Kulcsár Adrián ásza és Valdas Listanskis pontja után 22-15 állt az eredményjelzőn, ami jelezte, a legfontosabb kérdés eldőlt. 25-19 lett a szett végeredménye, vagyis háromszettes sikerrel kezdett a MÁV Előre SC-Foxconn a rájátszásban.
A mezőny és egyben a hazai csapat legeredményesebb röplabdázója a litván Valdas Listanskis volt húsz ponttal.
A MÁV Előre-Foxconn Boa, Listanskis, Kulcsár, Kholman, Doda, Tóth. Csere: Takács (liberó), Deliu, Balázs összeállításban játszott.
Dávid Zoltán vezetőedző: „Fontos győzelem volt a mai, így a rájátszás kezdetén. Nagyon szépen betartottuk a taktikai utasításokat, nagyon sok labdát megfogtunk mezőnyben. Ami miatt döcögött a mérkőzés az az, hogy két hete nem játszottunk edzőmeccset. Próbáltam ellenfelet találni, de mindenki foglalt volt. Mostantól visszatértünk a ritmusba, jövő héten fontos bajnoki vár ránk.”