Segélykoncert Kolontárért - Demjén Ferenc lép fel az ARÉV Sportcsarnokban

 Székesfehérvári üzletemberek és civilek kezdeményezésére „Segélykoncert Kolontárért” címmel Demjén Ferenc lép fel Székesfehérváron október 30-án. A koncert 19.30 órától kezdődikaz ARÉV Sportcsarnokban. A jegyeket az Ákos Jegyirodában, a Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodájában és az Alexandra Könyvesboltban, valamint a helyszínen vásárolhatják meg az érdeklődők.
 
2010.10.21. 20:20 |

 A vörösiszap okozta károsultak megsegítésért énekel Székesfehérváron Demjén Ferenc. Az ötlet Tóth András helybéli üzletembertől, "Rózsi" barátjától származik. Mint mondta, személyesen is ott volt a katasztrófa helyszínén és látta, hogy az újságok és a televízió nem adja vissza a borzalmakat. Az iszapömlés harmadik napján már el is kezdték szervezni a koncertet, melyre a kolontári polgármester is meghívták. A koncert egyik fő támogatója Viniczai Tibor elmondta, hogy a bevételt - törvényes keretek között - a Krajczáros Alapítvány fogja szétosztani a rászorulók között, melynek kuratóriumi elnöke, Németh István is részt vett a sajtótájékoztatón.
 
 Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével kitüntetett énekes, dalszövegíró elmondása szerint azonnal rábólintott a felkérésre, és mint kiderült a zenekar tagjai is rögtön igent mondtak. "Mindenki aki elmegy tesz valamit, segít a károsultaknak azért remélem minél többen jönnek el"- mondta a művész aki azt is elárulta, hogy ezt a koncertprogramot utoljára játsszák az idei esztendőben, amelyben számos régi klasszikus dal fog szerepelni. A jegyeket a készlet erejéig lehet beszerezni az Ákos Jegyirodában, a Fejér Megyei Hírlap Ügyfélszolgálati Irodájában és az Alexandra Könyvesboltban, valamint a helyszínen. A jegyár egységesen 2500 Ft. Azoknak akik mindenképpen szeretnének elmenni, a szervezők azt ajánlják, hogy ha tehetik elővételben vásárolják meg a belépőt, hiszen a sportcsarnok befogadóképessége korlátozott.