-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Segítség az Erzsébet-program pályázóinak
Idén is segítenek az Erzsébet- program pályázatainak elkészítésében a Fehérvári Civil Központban. A szépkorúak 2016. november 25-ig pályázhatnak, a nagycsaládosok 2016. december 1-30. között. A Fehérvári Civil Központban 2016. december 23-ig várják a pályázni kívánókat.
2016.11.08. 12:31 |
A Szegényeket Támogató Alapítvány és az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért munkatársai idén is segítik az időskorúakat és a nagycsaládosokat az Erzsébet-program pályázatainak elkészítésében a Fehérvári Civil Központban. A szépkorúak 2016. november 25-ig pályázhatnak, a nagycsaládosok 2016. december 1-30. között. A Fehérvári Civil Központban 2016. december 23-ig várják a pályázni kívánókat.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/november/erzsi1.jpg)
A nyugdíjasok és a nagycsaládosok az Erzsébet- programban meghirdetett üdülési pályázatok beadásában kaphatnak segítséget a Szegényeket Támogató Alapítvány és az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért munkatársaitól. A szépkorúak 2016. november 25-ig pályázhatnak, a nagycsaládosok 2016. december 1-30. között. A Fehérvári Civil Központban 2016. december 23-ig várják a pályázni kívánókat.
„Ma, a 21. század felgyorsult információs társadalmában sokan vannak olyanok, akiknek komoly nehézséget okoz egy e-mail elküldése, egy elektronikus űrlap kitöltése - egyszerűen azért, mert nem abban a világban tanultak és nevelkedtek, ahol az ilyesmi a mindennapok része. Ezért döntött úgy a Szegényeket Támogató Alapítvány, hogy az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért csapatával közösen idén is közreműködünk az Erzsébet- programban a nyugdíjasok számára meghirdetett üdülési pályázatok beadásában.”- mondta Zugor Zsuzsanna kuratóriumi elnök.
„A 2013 decemberében megnyílt LISZI iroda munkatársainak egyik első feladata az Erzsébet- program pályázataiban való segítségnyújtás volt, már 3. éve segítjük a szépkorúakat a pályázataik elkészítésében. A pályázni kívánókat a Fehérvári Civil Központban várjuk, hétfői és pénteki napokon 10 és 14 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön pedig 9 és 15 óra között.”- tette hozzá Németh László elnök.
Technikai tudnivalók a pályázathoz: Akik korábban regisztráltak a programban, hozzák magukkal az Erzsébet-programba belépéshez szükséges jelszót. Fontos, hogy ez nem az e-mail címükhöz tartozó jelszó, hanem az, amit a regisztráció keretében kaptak. Új regisztráció létrehozásához a személyes okmányok (személyi igazolvány, adókártya) szükségesek, valamint egy érvényes e-mail cím. Figyelni kell azonban arra, hogy aki korábban regisztrált már, annak új regisztrációt nem tudnak létrehozni, mert a rendszer megjegyzi az adóazonosítókat, és egy azonosítóhoz csak egy regisztrációt enged.