-
Szociális intézményvezető köszöntése
A Városházán köszöntötték kedden a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény nyugdíja vonuló igazgatóját. Mészáros Józsefné 2011 decembere óta vezette a több egységből álló, idősgondozással foglalkozó és összesen mintegy 200 főt foglalkoztató intézményt. Nagy felelősséggel járó, áldozatos munkáját Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönték meg.
2024.12.03. -
Adventi jótékonysági est
December 6-án, pénteken este a Szent István Művelődési Házban rendezik meg – immár 19. alkalommal – az adventi jótékonysági estet, amelynek célja ezúttal a kárpátaljai Szent Anna Karitász és a Borzsovai Református Egyház segítése.
2024.12.03. -
Adóváltozások 2025
Kis és középvállalkozásokat érintő támogatásokról, a 2025-ös év adóváltozásairól tartottak konferenciát a Városházán. Mint elhangzott, komoly változások várhatók az adózási rendszerben jövőre.
2024.12.03. -
Jótékonysági squash Bogiért
Negyven versenyző és szponzorok, támogatók fogtak össze Balla Bogiért. Jótékonysági amatőr squash versenyt rendeztek az Union Sportközpontban a 14 éves kislányért, akit tavaly a ballagási ünnepség után ért autóbaleset.
2024.12.03.
Segítsen! - kampányt indított a Magyar Vöröskereszt a nyári véradásokért
Nyáron is fontos, hogy elég sokan adjanak vért, hiszen a véradás életet ment, ennek érdekében a Magyar Vöröskereszt figyelemfelhívó tájékoztató kampányt indított a közösségi médiában, hogy minél többeket ösztönözzön segítségnyújtásra.
Naponta 1.600-1.800 fő véradó szükséges ahhoz, hogy elegendő mennyiségű vérkészlettel tudják támogatni a betegellátást.
Székesfehérváron a következő héten az alábbi időpontokban és helyszíneken fogadják a donorokat.
2021-07-12 08:00 - 15:00; Területi Vérellátó, Seregélyesi út 3.
2021-07-14 08:00 - 15:00; Területi Vérellátó, Seregélyesi út 3.
2021-07-14 10:00 - 14:00; IKARUSZ, Vásárhelyi u. 5.
2021-07-15 08:00 - 15:00; Területi Vérellátó Seregélyesi út 3.
2021-07-16 08:00 - 14:00; Területi Vérellátó Seregélyesi út 3.
A véradás során kötelező a védőmaszk használata. Regisztrálni az Országos Vérellátó Szolgálat oldalán lehet.