-
Fejedelmi megemlékezés
Ünnepi műsorral és koszorúzással tisztelegnek II. Rákóczi Ferenc fejedelem előtt születésének 349. évfordulóján Székesfehérváron. A március 27-én, csütörtökön 13 órakor kezdődő megemlékezésre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a Rákóczi-emlékműhöz a Rákóczi utca 20-26. számú társasház előtt.
2025.03.26. -
Miniszteri elismerés
Győrffyné Urbán Erika a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola pedagógusa miniszteri elismerést vehetett át. A Miniszteri Elismerő Oklevél ünnepélyes átadóján jelen volt Török Szabolcs a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Baloghné Szücs Klára szakmai vezető asszony és Dr. Lórodiné Lajkó Ágnes a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatója is.
2025.03.26. -
Országos földmérő verseny
A Székesfehérvári Jáky József Technikum szervezte meg idén a földmérő, földügyi és térinformatakai technikus szakma országos versenyét. A megmérettetésen öt intézmény 15 diákja vett részt.
2025.03.25. -
Állásbörze az egyetemen
Negyedik alkalommal tartottak állásbörzét az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A fiatalok 9 kiállítóval ismerkedhettek meg, melyek részben az intézmény partnerei.
2025.03.25.
Sikeres felnőttképzés az Alba Innovár és az Arconic együttműködésével

A frissen végzett szakembereket a Városházán köszöntöttek kedden délelőtt.
A 320 órás digitális szakember-képzési programmal – ami heti egy-két nap tanulást jelentett – a résztvevők intelligens gyártási technológiák kezelését, menedzselését sajátították el. Az Alba Innovár az Arconic Európai Keréktermék Kft-vel közösen és rugalmasan alakította a tananyagot, a szakembereket a munka mellett tudták hatékonyan képezni. A hiánypótló program célja a szakmai tudás és a termelés hatékonyságának növelése, a szakképzett munkaerőhiány csökkentése, továbbá az elkötelezettségen alapuló, vállalati kultúra erősítése volt.

Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője a mai diplomaátadó ünnepségen páratlannak és példamutatónak nevezte a képzési programot. Hozzátette: már az Alba Innovár Digitális Élményközpont indulásakor egyértelmű igényként fogalmazódott meg – a gyerekek oktatása mellett – a felnőttek képzése is. A magyar munkaerőpiacon négymillió munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a digitális változásokra. Az Arconic-kal közösen létrehozott kurzus folyamatosan alkalmazkodik a technikai igényekhez. A középszintű képzés után több hallgató továbbment az Óbudai Egyetemmel közösen továbbfejlesztett emelt szintű képzésre. Laufer Tamás zárásként kiemelte: Székesfehérvár az IPAR 4.0 változás központjának tekinthető.
Székesfehérvár polgármestere gratulált a végzett szakembereknek. Dr. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: a felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy a digitális tudás vagy annak hiánya a gyerekeik feladata és problémája lesz. Ez egyáltalán nem így van, hiszen a digitális átalakulás nem 15-20 év múlva fog bekövetkezni, már most is itt van, és érinti a ma munkavállalóit. Meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy a ma munkahelyei tudjanak munkát adni a jövőben is. Az új generációknál a digitális tudás alapkövetelmény lesz, a változások azonban már most is zajlanak, különösen Székesfehérvár erős és heterogén iparában, ahol a világ legkorszerűbb technológiáit alkalmazzák.
Hicham Wazni, az Arconic Termelési Intelligencia és Intelligens Gyártásának összvállalati igazgatója szintén gratulált a szakembereknek, és örömét fejezte ki, hogy megoszthatja velük a siker pillanatát. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi intelligens gyártásuk sikere nagyban függ Székesfehérvár polgármesterének támogatásától, az Alba Innovár közreműködésétől, a résztvevő emberek elhivatottságától és motiváltságától. A korszerű technológiákon túl sokkal fontosabb a képzett szakemberek megléte, hiszen a technológiák már elérhetőek, a szakembereket azonban még képezni kell. „Székesfehérvár nem csak a királyok városa, hanem a technológia, a termelő üzemek, a folyamatos fejlődés és a bajnokok városa is. Rengeteg bajnok sportcsapat van itt. A futballcsapat és a most végzett szakemberek között párhuzamot vonhatunk, hiszen mindkét csapatban 11-en vannak. A sikerrel végzett digitális szakemberek is bajnokok!” – fogalmazott Hicham Wazni.