Sikeres németországi vendégszereplésen járt a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar

 Hatalmas sikerrel szerepelt hétvégén a Székesfehérvái Ifjúsági Fúvószenekar Németország- ban, az Interjumi 2014 nemzetközi fúvószenekari fesztiválon, ahová Székefehérvár Önkormányzatának támogatásával érkezett az együttes. A fehérváriak Gede László karmester vezetésével magyar, illetve magyar vonatkozású műveket adtak elő programjuk során.
2014.04.01. 13:35 |
Hatalmas sikerrel vendégszerepelt hétvégén a Székesfehérvái Ifjúsági Fúvószenekar Németországban, az Interjumi 2014 nemzetközi fúvószenekari fesztiválon, ahová Székefehérvár Önkormányzatának támogatásával érkezett az együttes.
A fehérváriak Gede László karmester vezetésével – a szervezők külön kérésének eleget téve – magyar, illetve magyar vonatkozású műveket adtak elő programjuk során. Felcsendültek – többek között – Brahms: I., V., VI. Magyar Tánc című művei, Kodály: Háry János szvitt nyitánya, Gulyás László Széki muzsika című műve, valamint a híres Monti Csárdás.
A Hannovertől húsz kilométerre, a Weser folyó partján fekvő Nienburg város Zeneiskolájának meghívására az idén 25 éves jubileumát ünneplő fúvószenekar mellett Oroszországból, Litvániából és Fehéroroszországból érkeztek népzenei és fúvós együttesek.

A Fesztivál zárásaként vasárnap délután a remek akusztikájú nienburg-i színházban a fúvósokat egyesítő közel 250 fős összesített zenekar hatalmas siker mellett előadta Joahim vaan der Meijn Olimpica című nagyzenekari művét. Az előadás további érdekessége volt, hogy a darabot a zenekarok karmesterei közösen, a pálcát egymásnak átadva dirigálták. A nem mindennapi előadást hosszú percekig tartó vastapssal ünnepelte a közönség.
A zenekar látogatást tett Brémába is, ahol a Szent Péter Dómban, a fesztivál kamarezenei koncertjén az együttes tagjaiból álló rézfúvós quintett Pachabel Kánonjával és J.S. Bach Kettős Áriájával szerzett felejthetetlen emlékeket a brémai polgároknak.

A sikeres külföldi fellépés egyben kiváló nyitánya volt a zenekar idei, jubileumi programsorozatának.