Sikertörténetek és komoly mérlegelés – így működik majd a sukorói Vadmadárkórház

Ezernél is több madár érkezett tavaly a sukorói Vadmadárkórházba, a példányok mintegy 60 százalékát sikerült visszaengedni a természetbe, ami kimagasló eredmény. A 2022-es évet összegző sajtótájékoztatón az eredmények ismertetésén kívül elhangzott, hogy az intézmény komoly anyagi nehézségek miatt a fennmaradásért küzd, ezért a tavasztól kezdődően átalakítja tevékenységét.
2023.02.23. 13:45 |
Sikertörténetek és komoly mérlegelés – így működik majd a sukorói Vadmadárkórház

A Vadmadárkórház 26 évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy a vadon élő sérült, beteg madarak gyógyítását felvállalja, és szükség szerint élethosszig gondozza azokat a példányokat, melyeket nem lehet visszaengedni a szabad természetbe.

A kórház kiemelt tevékenységei közé tartozik a személetformálás az oktatási célú, ismeretterjesztő előadásokkal és programokkal.

A tavalyi eredményeket Horváth Hella, az intézmény önkéntese összegezte. 2022-ben 1025 madár érkezett a Vadmadárkórházba. 97 különböző faj példányait gyógykezelték Sukorón, a madarakon kívül mókust, denevért, sünt, nyulat és egy őzgidát is gondoztak. A beérkezett madarak nagy részét, 627 példányt tudtak szabadon engedni, ami a nemzetközi statisztikai adatokat összevetve kimagaslóan jó eredmény vadon élő madarak esetében. A Vadmadárkórház életében soha nem volt még olyan év, amikor a 60 százalékot elérte a visszaengedések száma.

Nem visszaengedhető madár mindösszesen 11 darab volt, őket élethosszig gondozzák, illetve 326 madár életét sajnálatosan nem sikerült megmenteni, az állapotuk súlyossága miatt. 2022 a “műtétek éve” lett, mert a fiókaidőszak kivételével a beérkezett madarak jelentős részénél csontsebészeti, ún. velőűrszegező műtétek elvégzésére volt szükség. Ezek a madarak jellemzően autóbalesetet szenvedtek vagy légvezetéknek repültek. Örvendetes, hogy a sofőrök nagy része megáll a balesetet követően, és ha él a madár, eljuttatja a Vadmadárkórházba.

Különleges és bravúros műtétek voltak ismét a Vadmadárkórházban: törött lábú vagy szárnyú fiókák, fecskék, cinkék váltak alkalmassá az önálló életre. Különleges madarak is előfordultak, mint például zöld gyurgyalag, uráli bagoly, réti sas, törpe gém, sárgarigó, vagy a nagyon apró poszáta, füzike és jégmadár is.

2022-ben a mindenki életét jelentősen megnehezítő energiaválság és a drasztikus áremelések miatt nagyon nehéz helyzetbe került a sukorói Vadmadárkórház, jelentősen lecsökkent az ellátásra és gyógyításra fordítható költségvetés. Nem túlzás kijelenteni, hogy az intézmény a túlélésért küzd, kérdéses, hogy a második félévtől fenntartható-e a működés az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel. A COVID utáni újjáéledés sem volt egyszerű, a támogatások, céges és önkormányzati hozzájárulások, pályázatok elapadtak és csak részben tértek vissza. Ezért hosszas mérlegelést követően született meg a döntés arról, hogy tavasztól változások várhatóak az intézmény működésében, feladatellátásban – jelentette be Dr. Berkényi Tamás állatorvos, a Vadmadárkróház megalapítója és vezetője.

Elhangzott, hogy a madármentés népszerű tevékenységgé vált az elmúlt években. Ennek köszönhetően egyre több sérült, beteg madár és rajtuk kívül rengeteg fióka is érkezik a mentőhelyekre, többek között a Vadmadárkórházba. A fiókák gondozása – gyakori etetése, itatása – azonban rendkívül időigényes feladat, speciális állatorvosi szaktudást azonban nem igényel.

Az a döntés született, hogy a sukorói Vadmadárkórház a jövőben átcsoportosítja kapacitásait, fiókákat a továbbiakban nem fogad, azok gondozását a mentőhelyekre, mentőszervezetekre bízza.

A felszabaduló kapacitást, szaktudást, tapasztalatokat és gyakorlatot ezentúl a súlyosan beteg, sérült madarak gyógykezelésére koncentrálják, ahogy az az eredeti célkitűzésben is szerepelt a kórház megalakulásakor. A továbbiakban a mentőhelyeken, állatvédő szervezeteken át fogadják Sukorón a gyógyításra szoruló madarakat. Sürgős, életveszélyes esetekben a Vadmadárkórházban működő állatorvosi rendelő is várja az állatokat rendelési időben.

A Vadmadárkórházzal együttműködő, ám speciális szakállatorvossal nem rendelkező mentőhelyek, állatvédő szervezetek munkáját segítik a jövőben azzal, hogy a hozzájuk érkező beteg, sérült madarak gyógykezelését vállalják. Az új működési rend márciustól lép életbe.

A sukorói intézmény minden anyagi nehézség ellenére a továbbiakban is szándékozik folytatni a Madármentés-Lélekmentés szemléletformáló gyerekprogramját és egyéb ismeretterjesztő rendezvényeit.