Sokezren vettek részt vasárnap a Börgöndi Légiparádén

 Minden eddiginél különlegesebb program-összeállítással várta a látogatók ezreit a 24. Börgöndi Légiparádé vasárnap a Börgöndi Repülőtéren. Az év legkiemelkedőbb repülős eseményén a sokrétű, színes légi és földi programokat az idén 30 éves fennállását ünneplő Albatrosz Repülő Egyesület szervezte egész napos kikapcsolódást biztosítva a családoknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
2019.09.08. 17:49 |
Sokezren vettek részt vasárnap a Börgöndi Légiparádén

A borúsan és esősen induló vasárnap délelőtt sem szegte kedvét annak a többezer látogatónak, akik részt vettek az idei repülőnapon. Délután pedig a Magyar Honvédség Gripenje a jóidőt is meghozta.


Képek: Simon Erika, Bácskai Gergely
A földön és levegőben egyaránt színes programokat, látványos bemutatókat felvonultató eseményt Szabó István honvédelmi államtitkár nyitotta meg, mint mondta, ez a rendezvény azon túl, hogy kötődik a honvédséghez, a hagyományainkat is megjeleníti, bemutatja a jelenünket, és utat mutat a jövőbe is. Az államtitkár méltatta a 30 éves egyesület munkáját, és szólt a székesfehérvári repülés több mint 100 éves történetéről is. Börgönd ebből a szempontból is egy kiemelt helyszín, hiszen nagyon sokáig a magyar katonai repülés része volt. Szabó István hozzátette, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös haderőfejlesztési programjának egyik kiemelt területe a légierő. E területen a régióban komoly fejlesztések indulnak meg a jövőben, amelyek során a honvédség széleskörűen támaszkodik arra a civil rétegre is, amely képes és szeretne tenni a honvédelem ügyéért: az utánpótlás, a képzés, a napi feladatok támogatása.

Az Albatrosz Repülő Egyesületnek köszönettel tartozik Székesfehérvár, kezdte köszöntőjét a város polgármestere. A civil szervezet tagjai sokat tettek azért, hogy ez a repülőtér ma is létezik, és immár 24. alkalommal fogtak össze Fehérvár egyik legfontosabb közösségi eseménye, a repülőnap megszervezéséért, mondta dr. Cser-Palkovics András. Az Albatrosz Repülő Egyesület nevében Szilády Dezső elnök köszöntötte a résztvevőket. Örömét fejezte ki, hogy az idei programban kiemelten magas a honvédségi bemutatók száma. Megköszönve Székesfehérvár és a Magyar Honvédség támogatását, jó szórakozást kívánt mindenkinek.

A megnyitót követően néma koszorúzással tisztelegtek a Székesfehérvári repülés 100. évfordulójára készült emlékműnél. Az eseményen részt vett a 96 éves Frankó Endre, aki az egykori Puma század egyetlen élő vadászpilótája. A hősök előtti tisztelgést követően a hangárban folytatódott a program, ahol megtekinthették a repüléstörténetben fontos szerepet játszó old timereket, köztük azt a repülőt, amilyennel Louis Blériot elsőként repülte át a La Manche csatornát 110 évvel ezelőtt. Az időutazás ezzel még nem ért véget. A Nemere-sátorban Józsa Dávid, a program vezetője bemutatta, hol tartanak jelenleg a repülőgép építésével. A váz 70 százaléka készen van. A repülőt irányító szerkezetek készülnek, s az alkotók szerint, ha minden a tervek szerint halad egy év múlva újra szárnyalhat a leghíresebb magyar vitorlázó repülőgép, a Rotter Lajos által tervezett Nemere.

Természetesen, a repülőnapon a múlt felidézése mellett a jelen repülői is felsorakoztak. A magyar légierő harci és szállító repülői, ejtőernyős és repülőbemutatók, színpadi programok és sétarepülés várta a kilátogatókat.

A Gripen-bemutató délután zajlott; a könnyű harci repülőgépek 2006 óta látják el hazák védelmét. Bemutatkoztak a magyar old timer flotta legszebb gépei, a különféle szállítógépek.