Az Alba Volán jégkorong csapata egyértelműen a fejlődés egyenes útjára lépett azzal, hogy elindult az Erste Bank Eishockey Ligában, vagyis az osztrák bajnokságban. A célig - a magyar hoki színvonalának javításáig - azonban nagyon hosszú út vezet, s bizony az akadályokat sem könnyű abszolválni. A fehérvári csapat a tíz együttest felsorakoztató EBEL-ben a mezőny alján foglal helyet, 12 mérkőzés után az utolsó helyen állnak a tabellán a Fehérvári Ördögök. A Volán mindössze egyetlen pontot gyűjtött a tucatnyi összecsapás során, tehát Jan Jasko fiai egyszer sem hagyták el győztesen a jeget, s talán ez a legfájóbb. A kék-fehérek azonban bizakodnak: hamarosan jönnek a pontok! - Nem egyszerű átélni ezt a sikertelenséget, főleg úgy, hogy ha a mérkőzésen mutatott játékra emlékezünk, sokszor még a legjobb csapatok ellen is hajszálnyira voltunk attól, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk. –
kezdte az EBEL-ben eddig eltöltött időszak értékelését az Alba Volán csatára, Ocskay Gábor. - Sokszorosan is megfizetjük a tanulópénzt azért, hogy ebben a bajnokságban elindulhattunk. Az mindenképpen negatívum, hogy egyetlen pontot szereztünk 12 mérkőzés alatt, de nagyon sok pozitív dolgot fel lehetett fedezni ezen időszak alatt, s ha a jövőbe tekintünk, akkor ez egy nagyon is járható út. Természetesen kellene már egy siker, amire lehetne építkezni, mert már mi játékosok is érezzük, hogy mentálisan óriási szükségünk lenne egy olyan impulzusra, ami segítségével előre tudnánk lépni. Nagyon remélem, hogy hamarosan bekövetkezik.
- Fizikálisan mennyire bírjátok a terhelést? Sokkal pergőbb a ritmus az eddig megszokotthoz képest?
- Most éppen olyan napok állnak mögöttünk, amikor pénteken Ljubljanában játszottunk, majd vasárnap a listavezető Vienna Capitals ellen játszottunk olyan meccset, melyen egyenrangú partnerek voltunk, kedden pedig jött a Klagenfurt, mely csapat előttünk foglal helyet a tabellán, s bíztunk a pont, vagy pontok szerzésében annak ellenére, hogy jobb játékerőt képviselnek mint mi. Igaz, most talán jogos volt Rajz Attila kiállítása, de úgy érzem, hogy a bíráskodás egyik mérkőzésen sem nekünk kedvez. Minden meccsen megfosztanak minket a sikertől, ami önbizalmat és lökést adhatna. Látszik, hogy minden mérkőzésen van esélyünk, de elegendő néhány perces rövidzárlat, egy kis bírói segédlet az ellenfélnek, és már elúszott a meccs. Ebből tanulnunk kell, és tudomásul venni, hogy a bírók egyelőre nem a mi oldalunkon állnak. Emellett a helyzeteink befejezésénél erősebb koncentráció szükségeltetik, mert a helyzeteink megvannak, de nem mindig sikerül értékesítenünk ezeket. Véleményem szerint a sok emberhátrányos helyzet kivédekezése felemészti az energiánkat, és nagyon meg kell dolgoznunk azért, hogy eljussunk addig a bizonyos kapuig, ahol nem mellékesen világklasszis kapusok állnak az ellenfél ketrece előtt…
- Mi kell ahhoz, hogy a bírók egyenlő mércével mérlegeljenek a jövőben?
- Nem tudom, mivel lehet kivívni a bírók szimpátiáját. Az önmagáért beszél, hogy például azon meccsen Jesenicében, ahol pontot szereztünk, 28 percet– tehát majdnem a mérkőzés felét – emberhátrányban játszottunk, s a végén kettős emberhátrányban kaptuk az egyenlítő gólt. Talán az első győzelem, vagy két győzelem kell ahhoz, hogy megváltozzon a megítélésünk. Dolgozunk rajta, nem csak magunk miatt, hanem a szurkolók miatt is, akik hozzáállása és viselkedése példaértékű.
