-
Családi sportnap
Az Európai Sporthét alkalmából családi sportnapot szervez az ARAK. Ma, azaz csütörtökön 18 órától közös mozgásra várják az érdeklődőket a Regionális Atlétikai Központban.
2024.09.26. -
Beszélgetés az olimpiáról
Szeptember 27-én 17 órától az olimpiáról rendez kerekasztal beszélgetést az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara, a résztvevők Dr. András Krisztina, Dr. Máté Tünde, Deli Rita, Balássi Imre, Balássi Lily és Szabó Vilmos lesznek.
2024.09.26. -
Futóklub indul Fehérváron
2025-ben immár 10. alkalommal rendezik meg a Cerbona Fehérvár félmaratont. A jubileum alkalmából egy futóklubot hoznak létre, melybe várják azokat, akik közösségben szeretnének sportolni és azokat is, akik a versenyre szeretnének felkészülni.
2024.09.25. -
Felavatták az új csónakházat
Az Európai Sporthét nyitónapjához kapcsolódva adták át a Kovács Katalin Nemzeti Kajak Kenu Akadémia csónakházát a Csónakázó-tó partján. A létesítményt a szomszédos Vörösmarty Általános iskola kajak-kenus diákjai fogják majd használni.
2024.09.24.
Soproni győzelme után harmadik helyen zárta az alapszakaszt az Alba
Nem igazán tudtak elszakadni egymástól a csapatok az első negyedben, Keller Ákos felelgetett a soproniak pontjaira, amíg a hazaiak tartottak előrébb. Aztán átvette a vezetést az Alba, amely ismét Alandise Harris nélkül állt fel, de a negyed vége előtt Parker kosaraival fordított a lepattanókra is jobban figyelő Sopron. Az amerikai hátvéd nem állt le a kis szünet után sem, Henderson második triplájával pedig már héttel vezetett az amúgy harmatos szezont futó házigazda. Az Alba szinte semmit nem dobott be kintről, a második negyed felénél nyolc kísérletből egy jó hármasnál jártak Simpsonék. A korábbi fehérvári, El-Amin bezzeg jól célzott, és tíz fölé vitte a hazai előnyt. A büntetőzésre egyik oldal sem lehetett büszke, de a Sopronnak belefért. A szegedi magabiztos győzelmét remek lepattanózással megalapozó Fehérvár most nagyon alulmaradt ebben a műfajban, és a dobószázalék sem volt túl fényes, bár legalább a félidő legvégén Simpson bevágott egy triplát, nyolcra csökkentve a hátrányt szünetre.
Kosárínséggel folytatódott a meccs, másfél perc után Hill büntetői törték meg a csendet, addigra Keller már kihagyott kettőt… Pointer rázta meg magát, labdát szerzett, kétszer is eredményes volt, feljött két pontra az Alba és időt kért a Sopron. Hiába, megint az amerikai zsákolt és már vezetett a címvédő, amely öt perc alatt több pontot szerzett, mint az egész második negyedben. Volt egy 13-2-es rohanása az Albának, a hazaiakban Watkins és Parker tartotta a lelket. Horton lerohanásból zsákolt, Kellert viszont negyedik faultja miatt le kellett cserélni. Tizenkét ponttal nyerte a harmadik negyedet az Alba, a döntés pedig a negyedikre maradt.
Mohammed kosarával már héttel is vezetett a vendég, Duvnjak triplával jelezte, korai még eldöntöttnek vinni a meccset. El-Amin is így gondolta, és már csak egy volt a különbség, kellett Lóránt támadólepattanója és kosara. Három perccel a vége előtt Simpson triplájával öttel ment a Dzunics-csapat, amit még „félkész” büntetőzéssel is sikerült növelni. De hiába, El-Amin húsz másodperc alatt duplát, majd triplát dobott, és amikor fél perc volt hátra, már csak kettő volt a fehérvári előny. Időkérés után Simpson hibázott, de kulcsfontosságú lepattanót szedett vissza, Kovács Ákos pedig egy büntetővel lezárta a meccset, amelyen kiszenvedte a győzelmet az Alba. Mivel a Körmend kikapott Kecskeméten, a fehérváriak a harmadik helyre léptek az alapszakasz végén, és szombaton hazai pályán kezdhetik a középszakaszt – éppen a Körmend ellen.
Sopron KC - Alba Fehérvár 77-80 ( 23-20, 19-14, 14-26, 21-20)
Alba: Hill 9, Mohammed 8/3, Pointer 16, Lóránt 14, Keller Á. 8. Csere: Simpson 12/6, Horton 11, Kovács Á 2, Filipovics.