- Ikertestvéreddel közösen kezdtetek el gyerekként focizni. Miért pont erre a sportra esett a választásotok?
Úgy emlékszem, különösen hiperaktívok voltunk Matyival gyerekként, ezért olyan 5-6 éves korunkban a szüleink beírattak minket egy a Vidi által szervezett sporttáborba, ahol a tehetséges gyerekek kiválasztása zajlott. Maga a toborzó a fehérvári Bregyó központban volt három kis focipályán, ahol Kiss Imre bácsi, Szabó Józsi bácsi és Csongrádi Feri bácsi keresték a legtehetségesebb gyerekeket. Gyakorlatilag itt indult el a sportolói karrierünk, ha fogalmazhatok így, hiszen a "C" pályán kezdtük a napot, de délután már az "A" pályán rúgtuk a bőrt, ahol a legügyesebbnek vélt gyerekek voltak.
- Már a legelején eldőlt, hogy te védő leszel, tesód pedig kapus?
Nem egészen, én ugyanis kezdetektől hátul játszottam, Matyi viszont kicsit zömökebb testalkatú - ikrek vagyunk, de kétpetéjűek -, ő előrébb játszott. Csongrádi Feri bácsi mondta nekünk mindig, hogy én megcsináltam az i-t, Matyi pedig felrakta rá a pontot, mert ő fejezte be az akciót, amit felépítettem. Aztán 12 éves korunk környékén döntött a tesóm úgy, hogy ő kipróbálja magát a kapuban, aztán ott is ragadt én pedig maradtam a védelemben.
- Ki volt a példaképed gyerekként, akinek a játéka különösen tetszett neked?
Sokan biztosan kinevetnek, a mai fiataloknak pedig nem is biztos, hogy Lúcio neve mond valamit, de nekem az ő játéka mindig is nagyon tetszett. Aztán ott volt Ricardo Carvalho, aki nagyon elegánsan futballozott, őket mindenképp nevezhetjük példaképeimnek. Amikor a Vidi meccsein labdaszedő voltam 10-12 éves koromban, akkor Horváth Gábor "Kispera" játékát néztem mindig közelről, hiszen hozzám hasonlóan ő is ballábas belső védő volt és a magyar labdarúgók közül ő volt a kedvencem.
- Évekig csapattársak voltatok a Vidi utánpótlásában, de aztán amikor te a Puskás Akadémiára igazoltál, Matyi maradt a Vidiben és többször egymás ellen játszottatok. Milyen volt a tesód ellen pályára lépni?
Ha jól emlékszem, 2011-ig játszottunk együtt, utána kerültem a Puskás Akadémiára, ami akkoriban a Vidi alá tartozott, a nevünk is Puskás Akadémia-Videoton volt, mindkét címer ott volt a mezünkön. Ez egy nagyon érdekes korszak volt számunkra, és szerintem a szüleink számára is, hiszen nem mindennapi dolog az, hogy az ember a saját tesója ellen játszik bajnoki meccset. A szüleink egyik szeme sírt, a másik pedig nevetett, hiszen volt, hogy én voltam a győztes csapatban, volt, hogy Matyi, de ugye valaki mindig veszített. Emlékszem olyan U17-es bajnokira, amikor a 85. percig 1-0-ás hátrányban voltunk tesómék ellen, aztán a 86. percben egyenlítettünk, a 89. percben pedig én szereztem meg a győztes gólt.
- Tizenegy évvel ezelőtt, 2012-ben - 16 éves korodban - írtad alá az első profi szerződésedet a Vidivel. Hogy emlékszel erre vissza?
Gyerekként nagyon szerettem itt Székesfehérváron focizni, délelőtt suliban voltunk, délután jöttünk edzeni Sóstóra, a régi stadionban is nagyon sok időt töltöttünk el edzések előtt és után. Tulajdonképpen Kovács Feri bácsi győzött meg arról, hogy menjek át Felcsútra az akadémiára, ahol tovább tudok fejlődni. Végül 2012 őszén aláírhattam az első profi szerződésemet, amire nagyon büszke vagyok. Ekkoriban Paulo Sousa volt a Vidi vezetőedzője és jól emlékszem arra, hogy a Vidi akkoriban rendszeresen Felcsúton edzett. Később aztán José Gomes idejében többször előfordult olyan, hogy sérülés vagy betegség miatt kevesebb játékos jelent meg az edzésen, mint ahány fővel az edzői stáb arra az edzésre tervezett, ilyenkor pedig, mivel a mi sulink ott volt néhány percre az edzőpályától, vagy Zsótér Donátot, vagy engem "riasztottak", hogy menni kell a Vidi edzésére, hogy meglegyen a létszám. Tizenhét éves fejjel ez számomra - de szerintem Doni számára is - óriási élmény volt és nagyon sok plusz motivációt jelentett.
- Miután a Vidi és a Puskás Akadémia útjai szétváltak, te maradtál a PAFC-ban, ahol az elmúlt közel tíz évben 142 NB I-es bajnokin léptél pályára, ezzel te vagy jelenleg a felcsúti együttes rekordere. Milyen futballélményekkel lettél gazdagabb ez idő alatt?
Nagyon sok szép emlékem van, onnan kerültem be az utánpótlás-válogatottba, ami egy fiatal labdarúgó számára mindig jó visszajelzés. Szerettem volna minél hamarabb debütálni az élvonalban, ez 2014-ben, 18 éves koromban sikerült is, egy Pécsi MFC elleni 2-2-es bajnokin küldött be csereként a pályára Benczés Miklós. A 2015/16-os szezonban - amikor kiesett a PAFC az NB I-ből - nem igazán kaptam ősszel lehetőséget, ezért akkor jobbnak láttam, ha a tavaszi szezont kölcsönben Csákváron töltöm. Ott a Bognár György vezette csákvári csapatban 14 bajnokit végigjátszottam, az a fél év nagy segítség volt számomra abban, hogy visszakapaszkodjak a felnőtt futballba. A következő idényben már alapembere tudtam lenni az akkor NB II-es Puskás Akadémiának, amellyel megnyertük az NB II-t és így azonnal sikerült visszajutnunk az élvonalba. Az utóbbi években jó eredményeket értünk el, többször végeztünk a dobogón és pályára léphettem az összes nemzetközi kupameccsen is.
- De 2018-ban súlyos sérülést szenvedtél, mekkora törést jelentett ez akkor neked a karrieredben?
Mentálisan nagyon erősnek tartom magam és ugyan komolynak hangzik az a szárkapocscsont-törés, de szerencsére sikerült belőle gyorsan felépülnöm. Tudom, hogy sok játékost fejben egy súlyos sérülés nagyon megvisel, de én úgy érzem, erősebben tértem vissza a pályára. Minden nap nagyon keményen dolgoztam a rehabilitáció alatt, szóval szerencsére nem jelentett törést a karrieremben az a lábtörés.
- Nagyon hamar, már augusztus közepén pályára léphetsz volt csapatod ellen, amelyben vélhetően ott lesz a pályán az egyik legjobb barátod, Szolnoki Roland is. Milyen lesz ellene játszani?
Amint elkészült az NB I sorsolása, azonnal ment az üzenetváltás Szoszóval, aki azt írta nekem, hogy "az év 365 napján barátok vagyunk, de ezen az egy napon nem beszélünk". Na, erre mondtam is neki rögtön, hogy te azt biztos nem fogod kibírni... Biztos vagyok benne, hogy majd egy-két poénnal megdob a meccs napján is, de remélem a végén majd ő fog odajönni hozzám gratulálni. Az biztos, hogy nagyon érdekes mérkőzés lesz a számomra, mindenesetre nagyon várom azt a találkozót.
- Immár 27 éves vagy, ott tartasz most a karrieredben, ahol gyerekként elképzelted, hogy ennyi idősen majd tartani fogsz?
Részben igen. Nagyon remélem viszont, hogy a legjobb éveim még ezután következnek. A válogatott ajtaján már bekopogtam, több alkalommal is kaptam meghívót Marco Rossitól, bízom benne, hogy idővel be is mutatkozhatok majd címeres mezben válogatott mérkőzésen. Az átalakulóban lévő Vidibe érkeztem, bízom benne, hogy sok szép siker részese lehetek a fehérvári csapat játékosaként. Az első másfél hét után nagyon pozitívok az eddigi tapasztalataim, élvezetes, jó iramú edzéseink vannak és úgy érzem, egy igazán jó öltözői közösség van kialakulóban.
Forrás: Vidi.hu
