Sport minden szinten – Interjú Magony Tamással, a Sportiroda munkatársával

Székesfehérvár nem csak a királyok, de a sport városa is. Mindezt bizonyítja, hogy az élsportolók mellett a diákok is előszeretettel töltik szabadidejüket mozgással, és ezt nem is teszik eredménytelenül. A város önkormányzata13 évvel ezelőtt két célt fogalmazott meg. Az egyik, hogy minél több gyereket invitáljon a diáksport-társadalomba, a másik pedig, hogy az iskolákban tanult anyagot felhasználva egy versenyrendszert építsen ki. A testnevelőtanárok, intézményvezetők segítségével mára a mozgalom egyre sikeresebb. Évről évre több diák vesz részt a hagyományos versenyeken, és már szerepelnek a palettán olyan speciális megmérettetések is, melyek Fehérvárra jellemzőek.

2006.05.19. 01:37 |

 - Két szakmai csoport véleménye alapján alakítjuk ki a programot a Magyar Diáksport Szövetség által meghatározott versenynaptárra építkezve. – adja hírül Magony Tamás, a Városi Sportiroda munkatársa. - A fő elképzelések között a felmenő rendszerű diákolimpiai versenyrendszer szerepel, valamint az alapfokú versenyek, melyeken a nem igazolt sportolók vehetnek részt. Általában minden közismert sportág megtalálható a diákok repertoárjában, de akadnak különlegességek is: a középiskoláknál például nagyon népszerű a floorball, a jégkorong, a sakk, a torna vagy a zenés gimnasztika.
 Két kategóriában lehet felmérni a diáksport létjogosultságát, az eredményesség és a részvétel területén. A tavalyi évhez képest 3-5 százalékkal nőtt a programokon résztvevők száma.
A testnevelő tanárok mellett a sportegyesületek is segítik a gyerekek fejlődését. Az élsportolók sikere egyre több fiatalt vonzz a sport világába. Örömteli, hogy most már nem külföldi versenyzők a diákok példaképei, hanem fehérvári sportolókat állítanak maguk elé etalonnak.
Az eredményes munkához az önkormányzat biztosítja a megfelelő hátteret, sőt, egy-egy kiemelkedő diákolimpiai versenyhez már szponzorokat is tudtunk szerezni.

 Manapság Magyarországon már nem számít újdonságnak a május végi Kihívás Napja. Ilyenkor megmozdul az ország, és persze Székesfehérvár apraja-nagyja.

 - Idén május 24.-én kerül sor a Kihívás Napjára. Tavaly nyolcadik alkalommal lett a győztes Székesfehérvár a 70.000 lakos feletti települések versenyében. A nap programjában kiemelt események is szerepelnek, de az intézmények saját maguk is megmozgatják a sportolni vágyókat. A Challenge Day célja hogy a sportolásra, az egészséges életmódra hívja fel a figyelmet, és ennek érdekében 15 perces pulzusnövelő tevékenységet ír elő. A sportolókat regisztrálják, és így alakul ki a települések közötti verseny. A bázisszámot Fehérváron 103 ezer 40 fő jelenti. Május 24.-én, szerdán 00:00-kor a Városházán rajtol a Kihívás Napja.