-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Sportos, zenés, játékos családi délután a Németh László Általános Iskolában
Délután a családdal címmel sportos, zenés, játékos programot szerveztek vasárnap a Németh László Általános Iskolában. A többórás, ingyenesen látogatható rendezvény zenés bábjátékkal kezdődött a Fabula Bábszínház jóvoltából, majd alakreform edzést tartott Rubint Réka. Fellépett Ruff Niki és Orsovai Reni, miközben egész délután kézműves foglalkozásokat szerveztek.
2016.11.20. 17:25 |
Délután a családdal címmel sportos, zenés, játékos programot szerveztek vasárnap a Németh László Általános Iskolában. A többórás, ingyenesen látogatható rendezvény zenés bábjátékkal kezdődött a Fabula Bábszínház jóvoltából, majd alakreform edzést tartott Rubint Réka. Fellépett Ruff Niki és Orsovai Reni, miközben egész délután kézműves foglalkozásokat szerveztek.
Sokan keresték fel a „Délután a családdal!” elnevezésű rendezvény programjait vasárnap a Németh László Általános Iskola tornatermében. Először Mazsola és Tádé meséjét tekinthették meg az érdeklődők a Fabula Bábszínház előadásában. A két ikonikus mesefigura története az idősebbeknek és a legkisebbeknek is élményekkel teli pillanatokról gondoskodott.
A rendezvényre ellátogatott Cser-Palkovics András polgármester is, aki köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy elfogadták Molnár Tamás önkormányzati képviselő meghívását egy délutáni mozgásra, sportolásra. „Ebben a városban nem kell magyarázni, hogy Fehérvár nagyon szereti a sportot, de fontos az is, hogy ne csak sporteseményeket rendezzünk, hanem minél több embert rá is vegyünk arra, hogy sportoljon. Szerencsére sokan választották ezt a délutáni elfoglaltságot. Remélem, minél több városrészben tudunk majd ilyen rendezvényeket szervezni, mert azt tapasztaljuk, hogy az emberek eljönnek és szeretik ezeket a programokat.” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.
A köszöntőt követően pörgős egy óra várt a megjelentekre: Rubint Réka személyi edző 60 perces alakreform tréninget tartott. Rubint Réka a résztvevőknek elmondta azt is, hogy pótolhatatlan az a tudatosság, amit egy édesanya belevisz a család életébe, mert a gyerekek minden esetben azt a mintát viszik tovább amit otthon látnak: viselkedésben, beszédben, stílusban éppúgy, mint az egészséges életmód követésében.
A program kezdeményezője és támogatója Molnár Tamás önkormányzati képviselő volt, aki a hagyományteremtés és a helyi közösségek építésének szándékával szervezte a családi délutánt. A képviselő kifejezte, hogy reméli, az elkövetkező években is találkoznak majd a résztvevő szülőkkel, nagyszülőkkel, gyerekekkel és fiatalokkal, majd jó szórakozást kívánt a programokhoz. A nap zárásaként Ruff Niki és Orsovai Reni fellépése szórakoztatta a közönséget. Közben egész délután kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket az intézmény az aulájában.