-
Az első győzelem
Az első hazai bajnoki mérkőzésén a Volán már az első harmadban is mezőnyfölényben játszott, majd a meccs felénél Erdély, Berger és Gaunce rövid időn belül betalált. A záró harmad elején Hári fórban volt eredményes, így a magyar szuperkupa-győztes két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyen áll.Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)
2024.09.27. -
Európában az Alba!
A FIBA Európa-kupa selejtező második meccsén Fehérváron fogadta a BC Prievidza csapatát az Alba és nem kis feladat várt rá, hiszen 17 pontos hátrányt kellett ledolgoznia. A harmadik negyedben már 25 pont volt a fehérvári előny, a Prievidza viszont félelmetes utolsó negyedet produkált, így óriási izgalmak közepette jutott tovább az Alba.Alba Fehérvár - BC Prievidza 104-84
2024.09.27. -
Irány a Bregyó!
Az Európai Sporthét alkalmából családi sportnapot szervezett az ARAK a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban. Szintén ezen a napon elindult a Cerbona Futóklub is, amelyen a félmaratonra készülhetnek a sportszeretők.
2024.09.27. -
Nemzetközi sakkverseny
Nemzetközi sakkversenynek ad otthont Székesfehérvár, amelyre érkeztek egyebek mellett Dániából és Szlovéniából is. A négynapos megmérettetés legjobbjai értékes nyereménnyel gazdagodnak.
2024.09.27.
Stadionavató meccsen lép pályára a Vidi vasárnap Nyíregyházán
Augusztus 25-én, vasárnap 17:45-kor az újonc Nyíregyháza otthonában lépünk pályára az OTP Bank Liga NB I. következő fordulójában. Különleges, stadionavató mérkőzést játszunk, ugyanis a Nyíregyháza új stadionjában ez lesz az első, hivatalos tétmérkőzés.
2024.08.22. 08:10 |
A találkozóra elővételben ezúttal csak online lehet belépőt vásárolni csütörtöktől, egységesen 2300 Ft-ért. Az online jegyvásárláshoz először ITT kell regisztrálni kell, majd pedig ezen az oldalon lehet megvásárolni a belépőjegyet.A mérkőzés napján, vasárnap 15 órától a helyszínen is meg lehet vásárolni a belépőket, fontos információ, hogy fizetni csak készpénzzel lehet. A Városi Stadion kapui két órával a kezdés előtt, 15:45-kor nyitnak ki.