Súlyos Alba Volán vereség 2007 utolsó jégkorong mérkőzésén

 A 2007-es év utolsó jégkorong mérkőzésén a győzelem reményében korcsolyázott jégre az EBEL tabelláján utolsó helyen álló Alba Volán SC, hiszen a már egyszer legyőzött, és a nyolcadik helyen tanyázó Olimpija Ljubljana csaptatát fogadták a fehérváriak. A 35. fordulóban hiányzott a Volán soraiból Hetényi Zoltán és Ocskay Gábor is, az együttesen végigsöpört vírus áldozatául, és ágynak estek. A sorok összetételét Ted Sator alaposan átvariálta, talán ilyen felállásban még nem is szerepeltek a kék-fehérek, s az első harmadban - majd a folytatásban - nem is muzsikált igazán a gépezet. Alba Volán SC – Olimpija Ljubljana 3–7 (0-2, 0-1, 3-4)
2007.12.30. 21:43 |
 A 2007-es év utolsó jégkorong mérkőzésén a győzelem reményében korcsolyázott jégre az EBEL tabelláján utolsó helyen álló Alba Volán SC, hiszen a már egyszer legyőzött, és a nyolcadik helyen tanyázó Olimpija Ljubljana csaptatát fogadták a fehérváriak. A 35. fordulóban hiányzott a Volán soraiból Hetényi Zoltán és Ocskay Gábor is, az együttesen végigsöpört vírus áldozatául, és ágynak estek. A sorok összetételét Ted Sator alaposan átvariálta, talán ilyen felállásban még nem is szerepeltek a kék-fehérek, s az első harmadban - majd a folytatásban - nem is muzsikált igazán a gépezet.

 Az első kapuralövés Palkovics nevéhez fűződött, majd a harmadik perc elején megfogyatkozott a Volán, s az emberelőnyt Avgustincic váltotta gólra mindössze 16 másodperc után: Elik lövését még védte Budai, de lábvédői között átvánszorgott a korong, Stastny felszabadítása pedig rossz helyre érkezett, Avgustincic lőtt a hálóba. Ezután is a vendégek veszélyeztettek, de Budai már nem betlizett. A fehérváriak két emberelőnyt is kihasználatlanul hagytak, s ezt a 17. percben torolta meg a sors, és az Olimpija: Kontrec passzából Zupancic volt eredményes, 0-2. 
 A második harmadban sem változott a játék képe. Hiába hokizhatott a játékrész elején a Volán, képtelen volt betalálni, míg az éppen kiegészülő Olimpija növelte előnyét. Kangyal lövése elakadt Muricban, aki megindult, a kapu előtt Intranuovóhoz passzolt, a kanadai pedig Budait elfektetve csúsztatta a pakkot a gólvonal mögé. A folytatásban az enerváltan játszó Alba próbálkozott, de Westlund lehúzta a rolót. A 31. percben Vnuk a kapuvasat találta el, Kovács a kapusba vezette a korongot, Rajz pedig mellé bombázott, a harmad végére pedig kettős emberhátrányba került Ted Sator csapata.
 A kettős fór áthúzódott a záró periódusra is, s a kezdés után 35 másodperccel Yarema talált Budai ketrecébe. A 43. percben aztán jött a becsületgól, Sihvonen kapu mögül visszatett korongját Kovács Csaba lőtte Westlund válla fölött a keresztvas alá, 1-4. A folytatásban megszórták magukat a csapatok. A felzárkózásért küzdő Volán kinyílt, így Intranuovo értékesíthetett egy ziccert, majd 22 másodperccel később Yarema is mattolta Budait, mindezt pedig úgy tette, hogy csapata emberhátrányban játszott… Alig telt el húsz másodperc, és Yarema büntetőlövést harcolt ki, amit a sértett könyörtelenül értékesített, 1-7. A fehérváriak elkeseredetten szaladtak az eredmény után, s már inkább dühből játszottak. Allen lövésébe MacSweyn tette bele ütőjét megzavarva ezzel Westlundot (2-7), majd az utolsó percben egy kettős emberelőnyt gólra váltva Kovács Csaba állította be a 3-7-es végeredményt. 

 Alba Volán SC – Olimpija Ljubljana 3–7 (0-2, 0-1, 3-4)

 Székesfehérvár, 1800 néző
 Vezette: Bogen (Graber, Mathis)

 AV: Budai – Horváth, Tokaji, Stastny (1), MacSweyn 1, Palkovics (2), Galvins, Allen (2), Benk, Fodor, Majoross, Kangyal, Ondrejcik, Vaszjunyin, Sihvonen (1), Kovács 2 (egyik 2xee), Svasznek, Rajz, Gröschl. Vezetőedző: Ted Sator

 Olimpija: Westlund – Mitchell, Kuznik, Yarema 3 (egyik 2xee, másik eh, harmadik büntetőből)(1), Elik (4), Felsner, Petrilainen, Tavzelj, Intranuovo 2, Muric (1), Vnuk, McCarthy, Pavlin, Music, Zupancic 1, Avgustincic 1 (ee), Groznik, Kontrec (1). Vezetőedző: Mike Posma

 Kiállítások: 8 ill. 16 perc