Suzuki borult az úrhidai úton
Riasztási fokozat: I-es kiemelt (Fehérvár I-es és Fehérvár II-es gépjárműfecskendő, valamint a műszaki mentőszer)
Beavatkozó csoport: A csoport
Mentésvezető: Nyikos György tű. százados, szolgálatparancsnok
-
Örvendezzünk együtt! – Református Nap a 200 éves fehérvári gyülekezettel
A fehérvári református gyülekezet alapításának 200. évfordulója tiszteletére városi református napot szerveztek szombaton. A különböző művészeti ágakat, közösségi eseményeket összefogó, gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító programoknak három helyszín, a Városháza Díszterme, valamint a Budai úti és a Széchenyi úti református templom adott otthont.
2024.09.28. -
Betegség miatt elmaradnak a hétvégi előadások a Vörösmarty Színházban
A Vörösmarty Színház tájékoztatja közönségét, hogy a szombat esti Mágnás Miska, illetve a vasárnapi A padlás című előadások betegség miatt elmaradnak. Az előadásokat pótolják, a pótelőadások időpontjáról a későbbiekben adnak tájékoztatást. A Vörösmarty Színház köszöni a közönség megértését.
2024.09.28. -
Elhunyt Szuna Roland, az Alba Volán SC egykori válogatott jégkorongozója
Megrendüléssel tudatta a székesfehérvári jégkorong klub, hogy életének 45. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Szuna Roland, az Alba Volán SC saját nevelésű, válogatott jégkorongozója.
2024.09.28. -
Az időjárás miatt módosulnak a XV. Honvédfesztivál programjai Pákozdon
Az eső miatt a szabadtéri programok jelentős része beltérre költözik a hétvégén a XV. Honvédfesztiválon. A csatatéri sokadalom jeleneteit a felázott talaj miatt nem tudják megtartani, így ez a programelem elmarad.
2024.09.28.
-
Nagypapák és unokák – épülő híd két generáció között
Októbertől a sárbogárdi lakásotthonokban nevelkedő gyermekek látogatása teszi színesebbé az Országos Papi Otthonban élő idősek mindennapjait. A közös foglakozásokon együtt rajzolnak, alkotnak a legfiatalabb és a legidősebb generáció képviselői.
2024.09.28. -
Az első hazai győzelem az ICE-ban - 75 másodperc alatt három gól
Az első hazai bajnoki mérkőzésén a Volán már az első harmadban is mezőnyfölényben játszott, majd a meccs felénél Erdély, Berger és Gaunce rövid időn belül betalált. A záró harmad elején Hári fórban volt eredményes, így a magyar szuperkupa-győztes két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik helyen áll.Hydro Fehérvár AV19 - Klagenfurt 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)
2024.09.27. -
A tudomány világa lenyűgöző - Kutatók Éjszakája Székesfehérváron
A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara az idei évben is színes kínálattal várta az érdeklődőket. Az érdeklődők nemcsak a számítástechnika fejlődésének idővonalán sétálhattak végig, hanem megnézhették az egyetemi kutatásokat és a ismerkedhettek a robotika világával.
2024.09.27. -
Elképesztő izgalmak közepette jutott tovább az Alba az Európa-kupában
A FIBA Európa-kupa selejtező második meccsén Fehérváron fogadta a BC Prievidza csapatát az Alba és nem kis feladat várt rá, hiszen 17 pontos hátrányt kellett ledolgoznia. A harmadik negyedben már 25 pont volt a fehérvári előny, a Prievidza viszont félelmetes utolsó negyedet produkált, így óriási izgalmak közepette jutott tovább az Alba.Alba Fehérvár - BC Prievidza 104-84
2024.09.27.