A honvédelem napján, a budapesti Stefánia-palotában zajlott központi ünnepségen Szabó Miklós alezredes a katonák művelődésének szervezése terén végzett tevékenységéért Tinódi Lantos Sebestyén-díjat vehetett át.
Stílszerűen az indíttatásról, a sárvári Tinódi Lantos Sebestyén Gimnáziumban eltöltött évekről kérdeznélek.A sárvári gimnázium az életem egy gyönyörű időszaka volt.
Tulajdonképpen azért mentem gimnáziumba, mert még nem döntöttem el, mi szeretnék lenni. Nagyon jó tanáraim voltak, bár azt nem mondhatom, hogy a középiskola indított el az irodalom szeretete, illetve a színjátszói pálya irányába.
Informatikus lettél, a katonalét, a szolgálat a hivatásod. Miért döntöttél így?
Sokat töprengtem a feleségemmel a jövőről, amikor elvégeztem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát, hogy hová menjek dolgozni. Annak idején, 1985-ben túl sok lehetőség nem kínálkozott: az Albacomp és a Videoton volt az a két munkahely, ahol informatikusokat alkalmaztak. Volt a családunkban egy katona, akivel leültünk beszélgetni, és ő mondta, hogy a honvédségnél folyamatosan fejlesztik az informatikát, új technikák jönnek, ahová kellenek a friss emberek. Emellett nem elhanyagolható, hogy a honvédség megfelelő támogatást is tudott adni, hogy elkezdjük a közös életünket, hiszen abban az esztendőben házasodtunk össze. Így jelentkeztem az akkor még Magyar Néphadsereghez. 1986. január elsején vettek fel a gépi adatvédelmi központot üzemeltető alosztály vezetőjének.
Mi változott azóta informatikai szempontból a honvédségnél?
A hadsereg folyamatos átalakítás alatt van. Az informatikában ez a korszak volt az R11-es és az R55-ös gépek korszaka, ami viszonylag gyorsan, öt év alatt le is csengett, és bejöttek az első személyi számítógépek. A Commodore 64 nagy sláger lett, ami azért a honvédségnél túl nagy pályafutást nem futott be, de utána jöttek a számítógépes strukturált hálózatok. Az informatika ugyanolyan remek ívet futott be a honvédségnél is, mint a civil életben.
A Szabad Színház az első pillanattól kezdve része volt az életednek – mármint a házaséletednek mindenképpen, hiszen feleséged, Nagy Judit a színház művészeti vezetője. Elkerülhetetlen volt, hogy a hivatásod mellett belekóstolj a színművészetbe is?
Amikor megismerkedtünk Judittal, ő már tagja volt a Videoton Színpadnak. Minden szerdán volt próba, ami a mai napig így van. Húsz-huszonöt éve visszatérő ismerősökkel találkozunk. Egyszer elvitt magával, és végignéztem a próbákat. Eleinte technikai segítő voltam, majd Boldizsár Péter volt az, aki az első szerepe kiválasztott Eörsi István Széchenyi és az árnyak című drámájában.
Hogy fér meg a hétköznapok során a katonaság és a színjátszás?
A mostani években a honvédség büszke arra, ha a katonái mással is foglalkoznak. Nem volt ez így a kezdetek kezdetén, amikor katona lettem, és elindult a színészi pályám. Bent nem reklámoztam, hogy egy amatőr társulatnál játszom, de egyszer csak felhívott a főnököm, és közölte: döntsem el, katona akarok lenni vagy színészkedni akarok. Akkor volt másfél-két év, hogy a plakátokon Miklósfi Péterként szerepeltem. Ezzel át is léptünk a problémán. A rendszerváltás után már nem volt ezzel gond, sőt kifejezetten örömmel töltötte el a vezetőket, hogy mással is foglalkoznak az emberek.
A Szabad Színház tényező volt, és ma is az Székesfehérváron.
Szerencsére mindig voltak olyan régi tagok, mint Udvaros György és Törsök Márta, akik alapítók, és 1958-tól a mai napig velünk játszanak. Mindig voltak olyan tagok, akik át akarták adni a tapasztalataikat az érkezőknek. Mindig voltak fiatalok, akik jöttek, és szerettek volna színészkedni, és szerették volna megmutatni magukat a színpadon. Mostanában nagyon megnőtt a fiatalok létszáma, ami köszönhető annak, hogy beindult a Prikulicsok csapata, ami Judit vezetésével remek utánpótlásnak bizonyul.
Nincs fesztivál, nincs kiemelt ünnep, ahol ne szerepelnétek. Ráadásul folyamatosan újabb és újabb ötletekkel álltok elő, amit meg is kell valósítani. Ez mennyire kíván egész embert?
Szerencsére van egy olyan kemény mag a Szabad Színházban, akik segítenek megvalósítani a terveket.
Cél, hogy a Vörösmarty Színház repertoárját a maga eszközeivel a Szabad Színház kiegészítse?
Igen, szeretnénk kiegészíteni a Vörösmarty Színházat, elősegíteni, hogy a kultúra minél szélesebb rétegeket érjen el a városban. A színvonalat mindenképpen tartani szeretnénk, ami elvárható egy most már független színháztól.
Hogyan lehet inspirálni a fiatalokat – vagy a kevésbé fiatalokat – hogy a teljesség igényével álljanak neki a feladatnak?
A legfontosabb minden esetben a jó példa, tehát ha az idősebbek, a tapasztaltabbak, a régebbi színjátszók olyan példát mutatnak a fiataloknak, amit érdemes követni. Akkor ők is beállnak a sorba, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy egy produkció a maximumot nyújtsa.
Miként értesültél a mostani elismerésről?
Nagy meglepetés volt számomra, ez az első olyan elismerésem, amit a honvédségnél kapok a kultúráért. Nagyon boldog voltam! Az ember óhatatlanul is utánanéz a dolgoknak, szerettem volna megtudni, mi is ez a kitüntetés. Így ma már tudom, hogy 1994-ben adták át először ezt a díjat, és kétévente kaphatja meg egyvalaki a honvédségtől. Megtiszteltetés számomra, hogy az idén rám esett a választás!
