-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Szakmai napot tartottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére
„HelloWork” címmel tartottak szakmai napot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, ahol a megváltozott munkaképességű, emberek foglalkoztatásának elősegítéséről tanácskoztak. Az eseményen Róth Péter alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a hellowork.hu állásközvetítő portált és a honlaphoz kapcsolódó szolgáltatásokat ismertették. Ezt követően az Alcoa Alapítvány mutatkozott be, amely a HelloWork program megvalósítását 25 000 dollár támogatással segíti.
2013.02.05. 11:10 |
„HelloWork” címmel tartottak szakmai napot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, ahol a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítéséről tanácskoztak. Az eseményen Róth Péter alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a hellowork.hu állásközvetítő portált és a honlaphoz kapcsolódó szolgáltatásokat ismertették. Ezt követően az Alcoa Alapítvány mutatkozott be, amely a HelloWork program megvalósítását 25 000 dollár támogatással segíti.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/kamara_kicsi2.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/kamara_kicsi1.jpg)
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/februar/kamara_kicsi3.jpg)
A szakmai napon a Macher Kft. ügyvezető igazgatója a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról és a társadalmi felelősségvállalás megvalósulásáról számolt be. A 90-es években, ösztönös kapcsolat alakult ki a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberekkel, többen bekapcsolódtak a vállalat életébe. A 2000-es évektől tudatossá vált a foglalkoztatásuk, így több mint 10 éve elsősorban középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalokat foglalkoztatnak. A Macher Kft. hozzásegítette a munkavállalókat ahhoz, hogy sikeresen helyezkedjenek el a nyílt munkaerőpiacon. A fiatalok megtanultak a munkahelyükön viselkedni és munkájukat megfelelő minőségben ellátni. Az elmúlt 20 év során általánossá vált foglalkoztatásuk a vállaltnál, így a vállalat dolgozói sokat tanultak akaratból, kitartásból, megváltozott munkaképességű dolgozóiktól.
A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása gyakorlattá vált a Grundfos-nál is, a cég Magyarországon, mintegy 2000 embert foglalkoztat Székesfehérváron, Tatabányán és Biatorbágyon. A Grundfos alapítása óta támogatja a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási rehabilitációját, mindhárom gyáregysége rendelkezik rehabilitációs részleggel. Jelenleg 90 fő megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatnak. Ebben az iparágban feltehetően egyedülálló módon főállású üzemi szociális munkást is alkalmaznak, a sikeres rehabilitáció elősegítése érdekében. A folyamatos fejlesztés és létszámnövekedés eredményeképpen, 2011-ben "Fogyatékosság-barát munkahely" elismerésben részesültek.