Százmillió forint a fehérvári humán felsőoktatás megszilárdítására

A fehérvári humán felsőoktatás megszilárdítását szolgálja majd az az összeg, amelyet a kormánytól kap Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A felsőoktatás fejlesztésére szánt mintegy 100 millió forint jelentős részét a Kodolányi János Főiskola kapja majd, az intézmény az önkormányzattal egyeztetett program keretében használhatja fel az összeget, a fehérváron tanuló hallgatók javára.
2014.03.27. 12:05 |

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője elmondta, hogy önkormányzati támogatásokról döntött a kormány, ennek keretében 100 millió forintot kapott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a felsőoktatás támogatására és fejlesztésére. Vargha Tamás kiemelte, hogy ez a támogatás jól illeszkedik azokhoz a célokhoz, amelyek a fehérvári felsőoktatás megerősítését tűzték ki. Hangsúlyozta, hogy a támogatás haszonélvezői a Fehérváron tanuló diákok, hallgatók lesznek.
dr. Cser-Palkovics András polgármester felidézte, hogy nemrégiben a GEO sorsa megnyugtatóan rendeződött az Óbudai Egyetem részeként létrejövő Alba Regia Műszaki Kar kialakításával. Elmondta, hogy a támogatás most a humán területet érinti, a 100 millió forint jelentős részét a Kodolányi János Főiskola fejlesztésére jut. A polgármester hangsúlyozta, hogy megkezdik a tárgyalásokat a főiskola vezetésével egy olyan program kialakításáról, amelynek keretében a fehérvári felsőoktatás megszilárdítását szolgálja majd a támogatás. Végül a közgyűlés dönt majd arról, hogy milyen program mentén, milyen célokra kerül átadásra az összeg. A polgármester azt is elmondta, hogy a kormányzati döntés már februárban megszületett, a támogatási szerződés előkészítésével kapcsolatos dokumentumok azonban csak a napokban érkeztek meg a városhoz. A százmilliós összeget várhatóan heteken belül átutalják a város bankszámlájára. Dr. Cser-Palkovics András polgármester reményét fejezte ki, hogy néhány héten belül megszületik a döntés a pénz felhasználásáról.

Közélet