-
Tudnivalók egyetemistáknak
A felvi.hu szerint várhatóan augusztus 29-én érkeznek a ponthatárok és ekkor dől el, ki kerül be az általa megjelölt felsőoktatási képzésre. Székesfehérváron pótfelvételit hirdetett a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara is.
2024.08.14. -
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Szekcióülésekkel folytatódott szombaton az Országos Diákparlament
A résztvevő több mint háromszáz középiskolás diákdelegált a korosztályukat érintő legfontosabb témákat vitatták meg. A háromnapos rendezvény célja, hogy a tanulók megismerjék egymást és az ország különböző megyéiben a diákság helyzetét, valamint hogy jogaiknak érvényesüléséről, hatékonyabbá tételéről ajánlást fogalmazzanak meg az oktatás döntéshozói számára.
2017.02.04. 12:15 |
A résztvevő több mint háromszáz középiskolás diákdelegált a korosztályukat érintő legfontosabb témákat vitatták meg. A háromnapos rendezvény célja, hogy a tanulók megismerjék egymást és az ország különböző megyéiben a diákság helyzetét, valamint hogy jogainak érvényesüléséről, hatékonyabbá tételéről ajánlást fogalmazzanak meg az oktatás döntéshozói számára.
Pénteken délután a nyitó plenáris üléssel, majd a fórumokkal kezdődött el az Országos Diákparlament Székesfehérváron. A nyitó plenáris ülésen a fiatalok előbb elfogadták a három nap ügyrendjét, majd az esti fórumokon a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a digitális oktatás témakörökben beszélgethettek szakértőkkel. Szombaton délelőtt már a szekcióülésekkel folytatódott az Országos Diákparlament. Amikor a diákparlament képviselői benyújtották a jelentkezési lapjukat, akkor azon jelölni kellett, hogy melyik az a szekciótéma, mely a leginkább érdekli őket. Ez alapján összesen húsz szekcióba osztották a fiatalokat és a mai napon workshop-szerűen beszélgettek az adott témáról 15-16 fős csoportokban. Délelőtt a megyei diákparlamenten elhangzott problémákat beszélték meg egymással.
Összesen hat témakörben üléseztek a fiatalok, akik a diákönkormányzatok tevékenységéről, működéséről, a diákönkormányzatok belső és külső kommunikációjáról, az Iskola Közösségi Szolgálat Tapasztalatairól és lehetőségeiről, az iskolán, kollégiumon belüli konfliktusokról, problémák megoldásáról, a pályaválasztásról, valamint arról értekeztek, hogyan lesz néhány diákból jól működő szervezet. A szekciók a nap végén egy-egy szekciódelegáltat választottak maguk közül, aki az adott csoport véleményét képviseli. A húsz szekcióküldöttből álló ún. szerkesztőbizottsági ülésen fogalmazzák meg a vasárnapi záró plenáris ülésen benyújtandó ajánlásokat.
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Februar/Szekcio/Diakparlament_0002.jpg)
A 2017-es Országos Diákparlament tapasztalatairól és a szekcióülések menetéről Mészáros Attila alpolgármester tartott szombaton sajtótájékoztatót. Mint mondta, az eddigi visszajelzések alapján a fiatalok jól érzik magukat Székesfehérváron, akik a szekcióüléseken elmondhatták észrevételeiket és egymástól átvehették a jó gyakorlatokat.
A szekcióülések után tartalmas programokkal is készültek a fiataloknak: a szervezők egy olyan telefonos applikációt készítettek a tanulóknak, melynek segítségével a hasznos információkon túl Székesfehérvár nevezetességeit is megismerhetik. A játékos túrán összesen tíz helyszínt kellett felfedezniük a tanulóknak – akik az összes nevezetességet megtalálták, azok között vasárnap értékes nyereményeket sorsolnak ki.
![](/_user/0/Image/0000000Miki2017/Diakparlament_0164.jpg)
A szekcióülések alatt a pedagógusoknak kulturális programot szerveztek, melynek keretében a Csók István Képtárban található A Döntés című kiállítást, a Hetedhét Játékmúzeumot és a Városházát is megtekintették. Délután a város legfrissebb ifjúsági kutatásainak eredményeit ismerhetik meg a tanárok, majd Tari Annamária pszichológus tart előadást az Y generációról.