-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Székesfehérvár 2016 - ez történt szeptemberben a városban
Közös Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepségen köszöntötték hallgatóikat a fehérvári képzési hellyel rendelkező egyetemek és főiskolák, megszépült a Gyergyó Emlékpark, testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünnepelte Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd, Aranylámpás Díjat vehetett át Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese és összefogással sikerült segíteni egy ritka betegséggel küzdő fehérvári fiatalembernek.
2016.12.30. 08:03 |
Szeptemberben közös Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepségen köszöntötték hallgatóikat a fehérvári képzési hellyel rendelkező egyetemek és főiskolák, megszépült a Gyergyó Emlékpark, testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünnepelte Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd, Aranylámpás Díjat vehetett át Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese és összefogással sikerült segíteni egy ritka betegséggel küzdő fehérvári fiatalembernek.
Közös tanévnyitó ünnepséget tartottak a város felsőoktatási intézményei
Közös Felsőoktatási Tanévnyitó Ünnepségen köszöntötték hallgatóikat a székesfehérvári képzési hellyel rendelkező egyetemek és főiskolák. A Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Kodolányi János Főiskola részvételével zajló ünnepségen az intézmények rektorai jövőbeli terveikről és a tanulás módszertanának átalakulásáról is szóltak.
Megszépült a szeptember 7-i megemlékezésre a Gyergyó emlékpark
A Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred Emlékparkot a gyergyószentmiklósi Gac-hegy oldalán, 1944 Szeptember 7-én hősi halált halt 159 fehérvári honvéd emlékére még 2014 őszén avatták fel és azóta minden évben szeptember elején itt emlékezünk katonáinkra. A park a szeptember 7-i megemlékezésre újult meg.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0szeptember/gyergyopark05.jpg)
100 éves a fehérvári repülés - emlékműavatással tisztelegtek
Székesfehérvár 2016-ban ünnepelte repüléstörténetének 100. évfordulóját. Az Albatrosz Repülő Egyesület és a Székesfehérvári Repülésért Alapítvány tartalmas, színes rendezvényekkel tisztelgett a város repülős hagyományai előtt. A jubileumi év legkiemelkedőbb eseményeként Börgöndön került sor a népszerű légiparádéra. A rendezvényen emlékmű avatással tisztelegtek a 100 éves székesfehérvári repülőmúlt előtt.
KÉPGALÉRIA - délelőtt a Börgöndi Repülőnapon
KÉPGALÉRIA - délelőtt a Börgöndi Repülőnapon
Megerősített negyedszázados barátság - Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd
Szeptemberben közös ünnepséget szervezett Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd a két város együttműködésekben gazdag kapcsolatának 25. évfordulója alkalmából. 1991-ben köttetett a testvérvárosi szerződés, azóta fejlődik Fehérvár és a német város partnersége.
Első ülését tartotta a székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács
Hagyományteremtő szándékkal, első tanácskozását tartotta szeptemberben a székesfehérvári Felsőoktatási Hallgatói Tanács. Az eseményen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, a Kodolányi János Főiskolának, valamint az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának küldöttei vettek részt.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0Szeptember/Felsook/Felsooktatasi_Hallgatoi_Tanacs_ulese_2_6.jpg)
Elkezdődött a sétány építése a Csónakázó-tó körül
Szeptemberben fontos állomásához érkezett a Csónakázó-tó és környezetének megújítása a Sóstó Természetvédelmi Terület rehabilitációjához kapcsolódóan. November végéig a tó körüli sétányon dolgoztak a szakemberek, a munka szakaszosan, ideiglenes forgalomkorlátozás mellett zajlott.
![](/_user/0/Image/000000Gergo2016/0szeptember/to04.jpg)
Kiss Mária Éva vehette át az idei Aranylámpás díjat
Ötödik alkalommal rendezték meg a Fejér Megyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és sor került az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Kiss Mária Éva, a Szent György Kórház ápolási igazgató-helyettese vehetett át.
Összefogással segítettek a ritka betegséggel küzdő fehérvári fiatalnak
Felújították és akadálymentesítették egy ritka betegséggel küzdő fehérvári fiatalember fürdőszobáját, akinek így könnyebbé váltak az életkörülményei. A Praktiker, a Future FM és fehérvári vállalkozók egy összefogás keretében láttak neki a munkálatoknak, hogy megkönnyítsék Brechler Ottó ellátását édesanyjának a jövőben.
![](/_user/0/Image/000000Peter2016/szeptember/otto1.jpg)