Székesfehérvár a templomok városa - idén is megjelentette gyermekrajzos naptárát az ARISZ

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület idén is megjelentette gyermekrajzos naptárját „Székesfehérvár, a templomok városa” címmel. A naptárba került rajzokat és festményeket a Bory Jenő Általános Iskola rajztagozatos iskolásai készítették még 2015 tavaszán. Horváth László az iskola művészeti tanára elmondta, hogy nagyon sokat dolgoztak a gyerekek az alkotásokkal, melyekből 21 került be az idei naptárba.
2015.12.14. 11:39 |

A gyerekek nevében Kovács Vivien 4./a osztályos kisdiák mondta el, hogyan is dolgoztak: „Felhívást kaptunk, hogy a 2016-os naptárba fehérvári templomokat rajzoljunk és nagyon büszkék vagyunk, hogy részt vehettünk a munkában, amiből egy ilyen szép naptár született.”
Brájer Éva alpolgármester a naptár bemutatóján elmondta, hogy karácsony előtt minden évben nagyon sok asztali naptárat kap a város alpolgármestereként ajándékba, azonban az ARISZ gyermekrajzos naptárjait hosszú évek óta nagy becsben tartja. „Nagyon kedves a szívemnek, és azon túl, hogy esztétikailag is élményt nyújtanak a gyerekrajzok. Nagyon érdekes, mert elárulja, hogyan gondolkoznak a világról, hiszen sokkal tisztábban és jobban látják a gyerekek a valóságunkat, mint a felnőttek.” Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemrégiben a Bory Jenő Általános Iskola felvette a fehérvári mester nevét és Horváth László tanár úr vezetésével nagyszerű mestereik vannak a gyerekeknek, majd köszönetet mondott Róka Gyulának, aki hosszú évek óta gondozza a naptár megjelenését.
Sándorfi Gergely a Bory Jenő Általános Iskola igazgatója arról beszélt, hogy rendkívül büszke az iskolásokra és a tanárainkra, hogy ilyen munkák születtek és részt vehetett az intézmény ebben a programban. „Biztosan nem lesz mindenkiből festőművész, aki nálunk tanul, de jó irányt ad a fiataloknak a képzésünk.”