-
Fejér gazdasági helyzete
A kiszámíthatatlan gazdasági környezetről, a jövő kihívásairól és Fejér vármegye országos átlag feletti, igen kedvező mutatóiról is szó esett a VOSZ vármegyei szervezetének csütörtöki vállalkozói fórumán, amely egyúttal az éves beszámoló taggyűlésnek is helyet adott.
2025.03.27. -
Állásbörze az egyetemen
Újabb állásbörzét rendeztek – immár negyedik alkalommal – kedden az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon. Kilenc kiállító mutatta be munkaerőpiaci kínálatát, és akár próbanyelvvizsgát is tehettek a hallgatók. Ugyancsak kedden az Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikummal egy közös képzés elindítása céljából.
2025.03.25. -
Földmérők versenyeztek
Döntőjéhez érkezett a földmérő, földügyi és térinformatikai technikus tanulók országos versenye, melyet a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Technikumban rendeznek meg. A 75 éves fennállását ünneplő intézményben 15, az ország különböző pontjairól érkezett diák vesz részt a rangos megmérettetésen. A finálé megnyitóját hétfőn délelőtt tartották, míg az eredményhirdetésére kedden kerül sor a Jákyban.
2025.03.24. -
A Demján Sándor Programról
Több ezer kis- és közepes vállalkozás érdeklődik a Demján Sándor Program iránt, az első támogatói okiratok aláírása és az előleglehívások májusban várhatóak – jelentette be kedden Szabados Richárd államtitkár Demján Sándor szobra előtt, ahol megemlékeztek a térség és az ország számára is példát adó üzletemberről.
2025.03.18.
Székesfehérvár igényeihez illeszkedő kutatások a Corvinuson
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében nyert el 327 millió forint értékű támogatást a Corvinus Egyetem székesfehérvári Campusa. A 2020-ig tartó projekt fókuszpontjában az üzleti, a közszolgáltató és a társadalmi hálózatok állnak. A programban részt vevő kutatók olyan alkalmazott kutatásokat végeznek majd, amelyek szorosan illeszkednek Székesfehérvár igényeihez.
2017.05.23. 11:38 |

A projekt nyitókonferenciáján Prof. Dr. Tasnádi Attila tudományos rektor-helyettes elmondta, hogy az előkészítése során figyelembe vették Székesfehérvár igényeit és szeretnének hozzájárulni a régió versenyképességéhez. „A stratégiai célok között szerepel az alap és mesterképzések piaci és társadalmi igényekhez történő igazítása, erősítjük a Székesfehérváron induló képzéseket és próbáljuk elérni, hogy bizonyos mesterszakokat kizárólag a Székesfehérvári Capusban induljanak.” – mondta el a professzor, aki arról is beszélt, hogy ezen szakok közül kiemelkedik ezek közül a sportközgazdász mesterszak, amely 2017. szeptember 1-jétől indul. A szakhoz egy tudományos és sport célú központ kialakítása is kapcsolódik majd.
Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere arról az együttműködésről szólt, ami két éve indult el az egyetem és a város között. Kiemelte, hogy három fontos szegmense van az egyetem és a város kapcsolatának, ezek az infrastruktúra kialakítása, az oktatás és a kutatásfejlesztés. „Bízunk benne, hogy hamarosan a jelenlegi campus melletti épület felújítása is elkezdődhet, valamint a sportközgazdász képzéshez kapcsolódó - de nem csak azt kiszolgáló - létesítmény-komplexum is létrejöhet.” – mondta el Székesfehérvár alpolgármestere. Az oktatást érintő együttműködésről szólva Mészáros Attila elmondta, nagy öröm, hogy az első évfolyam lassan már a második szemeszter végéhez ér. Mint fogalmazott, a város mindent megtesz a hallgatói létszám növelése érdekében, nemcsak a városban, a megyében, hanem azon túl is igyekeznek eljuttatni a középiskolákba azt az információt, hogy milyen lehetőségeket kínál a Corvinus székesfehérvári campusa. Az együttműködés harmadik eleméről, a kutatás-fejlesztési szegmensről szólva kiemelte, hogy Székesfehérvárnak ki kell használnia azt a szellemi tőkét és tudást, amit a Corvinus Egyetem biztosít. Mészáros Attila szólt arról is, hogy a város átalakuló gazdasági szerkezetének fontos eleme a kutatásfejlesztési tudás, hiszen a magasabb hozzáadott értékű munka válik lényegessé és fontossá.
A projekt részleteinek ismertetése során elhangzott, hogy a pályázat keretében megvalósuló kutatások fókuszában a hálózatok állnak. Az alprojektek keretében külön vizsgálják majd az üzleti szolgáltatásokat és termékeket létrehozó, a közszolgáltatásokat előállító és a társadalmi innovációs hálózatokat is.

Projektnyitó konferencia a Corvinus Székesfehérvári Campusán
A projekt részleteinek ismertetése során elhangzott, hogy a pályázat keretében megvalósuló kutatások fókuszában a hálózatok állnak. Az alprojektek keretében külön vizsgálják majd az üzleti szolgáltatásokat és termékeket létrehozó, a közszolgáltatásokat előállító és a társadalmi innovációs hálózatokat is.