-
V54 - előadások januárban
Csehov két egyfelvonásos drámájával és két kortárs szerző darabjaival várja a színházszeretőket a V54 Színház és Kultúrtér az év elején.
2025.01.07. -
Bélyeggyűjtők 100 éve
Idén ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A centenáriumi rendezvénysorozat részeként, a Városházán egy különleges kiállítás nyílt meg, melyen a szervezet történetét és Székesfehérvár postatörténeti emlékeit is megismerhetik az érdeklődők. A tárlat január végéig látogatható.
2025.01.07. -
Jubileumi bélyegkiállítás
Ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör. A jeles alkalommal a Városházán nyílt centenáriumi kiállítás.
2025.01.07. -
Ünnepi mise vízkereszt napján
Jézus megjelenését, megkeresztelkedését ünnepelte a katolikus egyház január 6-án, Vízkereszt napján. Spányi Antal megyéspüspök a Szent István Székesegyházban celebrált ünnepi misét a híveknek.
2025.01.07.
Székesfehérvári díjazottak a Betlehemi jászol pályázaton
A Magyar Kézművességért Alapítvány az idén már 13. alkalommal hirdette meg a Betlehemi jászol című pályázatot. Az alkotók közül a Képző- és Iparművészeti Lektorátus és a Hagyományok Háza szakértőiből álló zsűri két székesfehérvári kézművest díjazott. Szűcsné Novák Mária tűzzománc készítő a harmadik, illetve Paksiné Mohai Mariann mézeskalács-készítő a tizenegyedik helyre díjazták. A két fehérvári kézműves tegnap a város alplgármesterénl, dr. Csapó Csillánál járt, ahol a város gratulációját is fogadták, aki Székesfehérvár Szabad Királyi Város Címeres Kiváltságlevelét ajándékozta a művészeknek.
2006.12.08. 07:30 |

A Betlehemi jászol c. pályázat munkáiból í Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Konferenciatermében nyílt kiállítás.
Paksiné Mohai Mariann megosztotta szerkesztőségünkkel, hogy hogyan készül a díjazott mézeskalács betlehem alapanyaga.
Mézeskalács:
40 dkg olvasztott méz
35 dkg porcukor
10 dkg margarin
1 mokkáskanál só
1 zacskó Kotányi mézessütemény keverék
3 csapott teáskanál szódabikarbóna
2 egész tojás
2 tojás sárgája
kb 1 kg liszt (érzéssel)
A fenti sorrendben kell összeállítani a tésztát, majd egy napig pihentetni kell hűvös helyen!
Máz: 1 tojásfehérje és kb 15-18dkg porcukor