-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Székesfehérvári élsportolók jótékonykodtak a Szent György Kórház Gyermekosztályán
Példaértékű adományozásra került sor ismét a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. Az Arconic-Alba Fehérvár és az Alba Fehérvár KC játékosai a Gyermekosztály számára nyújtottak át ajándékcsomagokat csütörtökön. A karitatív kezdeményezéshez az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. és a PatikaPlus Gyógyszertárak is csatlakozott.
2022.12.15. 13:10 |
Az adományátadáson az Arconic-Alba Fehérvár kosarasai közül Vojvoda Dávid, Somogyi Ádám, Pongó Marcell és Szabó Zsolt vett részt, míg az Alba Fehérvár KC kézilabdázóit Besszer Bobála képviselte.
A csapatok és a támogatóik gumicukor vitaminokkal, noteszekkel, pólókkal, dedikálókártyákkal és egyéb apróságokkal kedveskedtek a gyerekeknek, hogy könnyebbé, vidámabbá tegyék a kórházban töltött napokat.
A kórház gyermekosztályán ajándékoztak a sportolók