-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Sándor Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Székesfehérvári fiatalok a VI. Székelyföldi Verstáborban
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva az idei évben is részt vettek a Fehérvári Versünnep döntősei a VI. Székelyföldi Verstáborban. Az idei versenysorozat mind a tizenhárom döntőse kiutazott Erdélybe. Rajtuk kívül kívül Csíkországba Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeztek fiatalok.
2016.08.01. 12:19 |
Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva az idei évben is részt vettek a Fehérvári Versünnep döntősei a VI. Székelyföldi Verstáborban. Az idei versenysorozat mind a tizenhárom döntőse kiutazott Erdélybe. Rajtuk kívül kívül Csíkországba Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is érkeztek fiatalok.
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött el a VI. Székelyföldi Verstábor. A csíkcsomortáni megnyitón Kubik Anna Kossuth-díjas színművész bejelentette, hogy a tábor mostantól Varga Sándor nevét viseli. A tábor megálmodója és megteremtője 2010-ben ötletgazdaként indította el a Fehérvári Versünnepet, majd keltette életre a fehérvári fiatalokkal az első tábort.
A gondolatgazdag programokon kívül a résztvevők megismerkedhettek Székelyföld történetével, népi kultúrájával, az ősi magyar nyelv különlegességeivel, az autentikus népművészettel, valamint a kortárs művészettel is a tíznapos csíkcsomortáni verstáborban. A tanulók Kubik Anna, a tábor szakmai vezetője és Rubold Ödön, Jászai Mari-díjas színművész vezetésével mélyülhettek el a magyar nyelv szépségeiben. Ez évben a hagyományokhoz híven a Székesfehérvári Versünnep résztvevői mellett Kárpátaljáról, a Vajdaságból, a Felvidékről és a vendéglátó Székelyföldről is jöttek fiatalok.
A tábor gazdag programkínálatát számos emlékezetes kirándulás is színesítette. A fiatalok többek között bejárták a Gyimeseket, ahol az ezeréves határt tekintették meg, majd a csángók táncoltatták meg őket a Hidegségben, Kézdivásárhelyen ellátogattak Gábor Áron szobrához, a Nyergestetőn pedig a hős csíki huszárokra emlékeztek. Ezen kívül meglátogatták a pogány templomot, a madéfalvi emlékművet, valamint jártak a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosban is.
A vasárnap véget érő táborba elhozta Székesfehérvár üdvözletét Mészáros Attila alpolgármester is. „Három fantasztikus napot tölthettem el a VI. Székelyföldi Verstáborban, Csikcsomortánban, a Szellő Szálló Panzióban. A Varga Sándor által megálmodott és elindított táborban a Fehérvári Versünnep döntősei mellett felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és erdélyi fiatalok tíz napot tölthettek el, ahol Kubik Anna és Rupold Ödön vezetésével versekkel, irodalommal foglalkoztak, emellett megismerhették a magyar történelem emlékhelyeit is. Többek között jártak az ezeréves határnál, Nyergestetőn és Madéfalván is. Köszönet a tábor szervezőinek, hogy idén is megteremtették a fiataloknak ezt a lehetőséget, akik komoly lelki feltöltődéssel érkeztek haza.” – mondta Mészáros Attila. Az alpolgármester megerősítette: a Székelyföldi Verstábor fontos Székesfehérvárnak, mert a város támogatásával lehetőséget biztosít az irodalom iránt elkötelezett fiatalok számára a versek, továbbá a Kárpát-medencei, székelyföldi történelem, valamint a népi hagyományok megismerésére.