Ismét Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A székesfehérvári Örökség Csoport Feszített víz című produkciója érdemelte ki a tizedik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját. Emelett ismét rendezői, és színészeknek járó díjakat is hazahoztak a fehérvári csoportok. A fődíjas produkció jövő héten ismét látható lesz Székesfehérváron is.
2024.06.03. 09:53 |
Ismét Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A mecseki városban május 30. és június 2. között zajló, a Kárpát-medence nem hivatásos színjátszóit felvonultató seregszemle ideje alatt tíz - köztük egy muravidéki és egy vajdasági - társulat mérettette meg magát.

Az előadásokat idén is szakmai zsűri értékelte: Németh Ákos, József Attila-díjas drámaíró, műfordító, Regős János rendező, a Magyar Szín-játékos Szövetség elnöke, Pataki András Jászai-díjas rendező és Básti Andrea színész, drámatanár szerepelt a döntnökök között.

Az Örökség Csoport fődíjat elnyerő Feszített víz című előadását - a legjobb rendezői díját is elnyerő - Somos Ákos állította színpadra, a darabban játszó Balogh Mihálynak pedig a színművésznek járó különdíjat ítélték oda.

A második díjat a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport vehette át a Sárga csikó című népszínműért, harmadik lett a bajai Rábl Színpad Johanna című produkciója, melynek főszereplője, Hodován Jolán szintén színészi különdíjat érdemelt ki.

A legjobb női alakítás díját Törsök Márta nyerte el a székesfehérvári Szabad Színház A szent család című darabjában nyújtott teljesítményéért.

Míg a legjobb férfi alakítás elismerés a pécsi Janus Egyetemi Színpad A professzor vallomása című darabjában nyújtott a kiemelkedő játékáért Inhof Lászlóhoz került. A fesztiválon arany minősítést ítéltek oda a bácskertesi Sturcz József Színjátszó Csoport Sárga csikó című előadáért, a lendvai LeSzSZ Társulat Portugál produkciójáért, a bajai Rábl Színpad Johannájáért, a pécsi Janus Egyetemi Színpad A professzor vallomása darabjáért és a székesfehérvári Örökség Csoport Feszített víz című előadásáért.

A jubileumi KASZT-ra Pécsről, Székesfehérvárról, Körmendről, Pápáról, Bajáról, Lendváról, Bácskertesről érkeztek színjátszó csoportok.

Ezüst minősítés nyert a pápai SK Társulat az Örkény István művéből készült Tóték című produkciója, a körmendi Kastély Színház Úrilány szobát keres című bohózata, a székesfehérvári Szabad Színház A szent család című darabja, a pécsi Escargo Hajója az Életfélelem című produkciója és a komlói Súgólyuk Színház Tiszta röhej! című komédiája.

A KASZT fesztiváldíjas előadása, a Feszített víz legközelebb június 13-án lesz látható Székesfehérváron, a V54 Színház és Kultúrtérben.

fotók: facebook.com/oroksegcsoport és facebook.com/szabadszinhaz