-
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16. -
Nemzeti konzultáció a magyar érdekek mentén – részvételre kérik a lakosságot
A válságok korában élünk, egymás után vagy egymással egyidőben jelennek meg súlyos konfliktusok a világban. Ilyen helyzetben fontos a gazdasági semlegesség, valamint az, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki és közösen döntsünk a céljainkról – hívták fel a figyelmet Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők közös székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. A honatyák a nemzeti konzultáción való részvételre kérték a lakosságot.
2024.11.15. -
A Magyar Jelnyelv Napja
A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvényt november 9-én fogadták el. E törvény megszületésének jelentőségét elismerve, e nap emlékére november 9. a magyar jelnyelv napja 2017 óta, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének kezdeményezése nyomán.
2024.11.09.
Székesfehérváron emelkedett koronavírus-koncentrációt mértek a szennyvízben
A 8. héten országos átlagban ismét nőtt a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 koncentrációja. A szennyvízmintákban Békéscsabán, Budapesten, Kecskeméten, Pécsett és Szekszárdon tapasztaltak emelkedést, amíg Zalaegerszegen csökkenő a tendencia.
2021.03.02. 07:27 |
Székesfehérváron az átlagosnál magasabb, emelkedett a koncentráció.
Alacsony koncentrációt már csak Eger és Zalaegerszeg esetében mértek, azonban a budapesti északi és déli szennyvíztisztító mintájában, Székesfehérváron és Szekszárdon az átlagosnál magasabb, emelkedett a koncentráció.
Az eredmények is megerősítik, hogy a járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában vagyunk, ezért fordítsunk fokozott figyelmet a már jól ismert megelőző intézkedésekre, valamint aki teheti, éljen a védőoltás lehetőségével!