-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Székesfehérváron megmarad a kafetéria - kétezer munkavállalót érint a juttatás
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések, készül a 2013-as költségvetés Székesfehérváron. A február közepén közgyűlés elé kerülő tervezetben számos sarokpont van, amelyek fejlesztéseket, a kötelezőn túl felvállalt önkormányzati feladatokat és az intézményhálózat biztonságos működéséhez szükséges forrásokat is tartalmazzák. Mindezek mellett fontos eredmény, hogy Székesfehérvár Önkormányzata 2013-ban is közel 2000 fő közszférában foglalkoztatott munkavállalónak kívánja és tudja biztosítani béren kívüli juttatásként a kafetériát – emelte ki keddi sajtótájékoztatóján dr. Cser-Palkovics András polgármester.
VIDEÓ a cikkben!
VIDEÓ a cikkben!
2013.01.29. 11:53 |
Folyamatosan zajlanak az egyeztetések, készül a 2013-as költségvetés Székesfehérváron. A február közepén közgyűlés elé kerülő tervezetben számos sarokpont van, amelyek fejlesztéseket, a kötelezőn túl felvállalt önkormányzati feladatokat és az intézményhálózat biztonságos működéséhez szükséges forrásokat is tartalmazzák. Mindezek mellett fontos eredmény, hogy Székesfehérvár Önkormányzata 2013-ban is közel 2000 fő közszférában foglalkoztatott munkavállalónak kívánja és tudja biztosítani béren kívüli juttatásként a kafetériát – emelte ki keddi sajtótájékoztatóján dr. Cser-Palkovics András polgármester.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/kafeteria01.jpg)
Január elsejétől jelentősen átalakult az intézményhálózat, ám továbbra is közel 2000 fő közszférában dolgozó munkáltatója Székesfehérvár Önkormányzata. Ennek a költségvetés tervezésénél is fontos szerepe van, melyről sajtótájékoztatón beszélt dr. Cser-Palkovics András polgármester. A kafetéria-juttatásokra az összeg nagyságrendje miatt közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, így várhatóan május-június hónaptól számíthatnak rá az érintettek, ám akkor januárig visszamenőleg hozzájutnak kafetériához.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/januar/kafeteria02.jpg)
„Az oktatási, valamint a könyvtári és közgyűjteményi hálózatot érintő átalakulásoknál kiemelten figyeltünk a munkavállalók érdekeire. A legfontosabb szempont az volt, hogy meglegyen a folyamatosság a foglalkoztatásban. Igaz ez azokra a közszférában dolgozókra, akik most kerültek át az önkormányzat foglalkoztatásába, valamint azokra is, akik az oktatásban dolgoznak és a városi hálózatban maradtak, csak immár a Székesfehérvári Intézményfenntartó Központon keresztül. Nagy eredménynek tartom, hogy továbbra is biztosítani tudjuk nemcsak a béreket, hanem az azon felüli juttatásokat is a közszférában dolgozóknak. A kafetéria biztosítása mintegy 1700 közalkalmazottat és 300 köztisztviselőt érint Székesfehérváron. A 2013. évi költségvetés tervezetét úgy fogom – várhatóan jövő hét végén - benyújtani, hogy az az Önkormányzat költségvetési szerveinél a 2012. évi szinten biztosítja majd ezen kafetéria-juttatást. Összegszerűen ez járulékaival együtt éves szinten megközelíti a bruttó 257 millió Ft-ot. A közszférában dolgozók tehát Székesfehérváron idén is hozzájuthatnak ehhez a béren kívüli juttatatáshoz a Közgyűlés február 15-ei támogató döntése révén.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester.