Székesfehérváron rendezik a Szkeptikusok XIV. Országos Konferenciáját november 29-én

A program során a tudósok nem egymás közt beszélik meg aktuális problémáikat, hanem előadásokat, ismertetőket tartanak a nagyközönséget is érdeklő kérdésekről Az elmúlt majd’ másfél évtizedben sok ismert, jeles tudós, - köztük több akadémikus - tanár, újságíró tartott előadást. Az összejövetelek elsődleges célja, hogy fórumot kapjanak azok a tudósok, tanárok, újságírók, akik fel kívánnak lépni az áltudományos és tudomány-ellenes áradattal szemben.
2008.11.20. 08:19 |
 Az összejövetelek elsődleges célja, hogy fórumot kapjanak azok a tudósok, tanárok, újságírók, akik fel kívánnak lépni az áltudományos és tudomány-ellenes áradattal szemben. Vágó István úgy fogalmazott, hogy az itt elhangzó előadásokból a hallgatóság muníciót gyűjthet magának a szellemi környezet védelme érdekében kifejtett munkájához. Richter Nándor fizikus ehhez azt tette hozzá: „jó kondícióban kell tartani szellemünket, ahogy az influenza ellen is jó kondícióban kell tartani a testet.”

A program során a tudósok nem egymás közt beszélik meg aktuális problémáikat, hanem előadásokat, ismertetőket tartanak a nagyközönséget is érdeklő kérdésekről Az elmúlt majd’ másfél évtizedben sok ismert, jeles tudós, - köztük több akadémikus - tanár, újságíró tartott előadást. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Almár Iván csillagász, Ádám György agykutató, Balázs Géza nyelvész, Beck Mihály kémikus, Bencze Gyula fizikus, Csányi Vilmos etológus, Csermely Péter biológus, Czelnai Rudolf meteorológus, Galántai Zoltán tudománytörténész, Gál Gyula űrjogász, Görög Sándor kémikus, Horváth András csillagász, Laczkovich Miklós matematikus, Lukács Béla fizikus, Magyari Béla, kiképzett űrhajós, Meskó Attila geofizikus, Molnár Gergely bűvész, Staar Gyula újságíró, a Természet Világa főszerkesztője, Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, Tari Annamária pszichológus, Vágó István televíziós szerkesztő, Vissy Károly meteorológus.

A rendezvény nyitott. A nagyközönség tudományosan megalapozott ismereteket szerezhet olyan kérdésekről, melyekről ellentmondásos nézetek keringenek a közhiedelemben. A hallgatóság természetesen nem csak „hallgathat”, hanem hozzászólhat, kérdéseket tehet fel.

Szkepticizálni többféleképpen lehet. Egy tanulmány szerint az egyik megoldás, hogy „mondjuk a magunkét” vagyis továbbra is a hiteles tudományos nézeteket terjesszük és nem foglalkozunk az „ellenáramlatokkal”. A másik véglet szerint rá kell mutatni a tudománytalan nézetekre és felelősségre kell vonni a terjesztőket, akár a törvény erejét is igénybe venni. Idén a középutas megoldást választottuk. Előadásokat tartunk a vitatott témákról, bizonyítjuk a tudomány álláspontját, és rámutatunk, miért nem tarthatók az áltudományos nézetek.

Fő témánk az Ember. Az emberi teljesítményről és annak határairól ugyanis számos (tév)eszme kering a közhiedelemben. Sokszor hivatkoznak tudományos vagy annak tűnő felmérésekre, eredményekre, melyek néha gyanúsan tág, máskor túl szűk keretet szabnak fajunk és egyedei számára. Ezekből a kérdésekből vizsgálunk meg néhányat, és beszélünk néhány szkeptikus aktualitásról is.

A tervezett program:

Dr. Venetianer Pál akadémikus, molekuláris biológus
Az ember genetikai lehetőségei és korlátai

Dr. Frenkl Róbert
Az emberi sportteljesítmény határai

Dr. Galántai Zoltán jövőkutató, tudománytörténész
A biopolitikáig és tovább

Dr. Pázmándi Tamás, a Magyar Nukleáris Társaság elnöke
Mit tegyünk a radioaktív hulladékkal?

Dr. Lukács Béla fizikus
Az ember szellemi teljesítményének határai


Szervező:
A Szabadművelődés Háza 
A rendezvény támogatói:
Magyar Csillagászati Egyesület
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Fejér Megyei Egyesülete
Eötvös Loránd Fizikai Társula
Terkán Lajos Ismeretterjesztő Alapítvány
Datatrans Internet Kft.

Az előadásokat élőben közvetítik a rendezvény honlapján, a http://telapo.datatrans.hu/szkeptikus címen.