-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Rongálás a Herosz területén
Voltak akik az ingyen fesztiválozás reményében a menhelyen keresztül próbáltak bejutni a Fezenre, kárt téve ezzel több kapuban és kerítésben.
2024.08.06. -
Helyjegy a távolsági buszokon
Első körben a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon vezették be a rendszert. A következő lépcsőben majd a vidéki városok között lesz igénybe vehető.
2024.08.06.
Székesfehérváron tartják éves ankétjukat a középiskolai fizikatanárok
Fehérváron tartja március 14 és 17 között az 56. Országos Fizikatanári Ankétot és Eszköz- bemutatót az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. A konferencia megnyitóját csütörtökön délután tartották a Városházán, ahol Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a résztvevő fizikatanárokat. Az Eötvös-társulat a gazdája az évenkénti általános- valamint a középiskolai fizikatanári és a diák-ankétoknak.
2013.03.14. 14:26 |
Székesfehérváron tartja március 14 és 17 között az 56. Országos Fizikatanári Ankétot és Eszközbemutatót az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. A konferencia megnyitóját csütörtökön délután tartották a Városházán, ahol Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a résztvevő fizikatanárokat. Az Eötvös-társulat a gazdája az évenkénti általános- valamint a középiskolai fizikatanári és a diák-ankétoknak.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/anket/anket03.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/anket/anket03.jpg)
Kroó Norbert a társulat elnöke üdvözölte az ankét résztvevőit. Mint mondta, ha a biológián kívül izgalmas eredményeket vár az ember, akkor az a fizika. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy sikeres konferenciát rendeznek és jól érzik majd magukat a nemzet történelmi fővárosában.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/anket/anket01.jpg)
A város polgármestere megköszönte, hogy a Szent István Emlékévben az ankétot Székesfehérváron rendezik. Mint mondta, az emlékév egyik legfontosabb gondolata, hogy közösségformálóak legyenek a programok. A város túl a történelmi múltján a magyar gazdaság egyik meghatározó központja. Az elmúlt évtizedek Fehérváron kialakult ipara az, amiből ma is él a város, ez pedig a műszaki tudományok művelőinek köszönhető.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/anket/anket04.jpg)
A megnyitót a Városházán tartották, az előadások, a műhelyfoglalkozások, a bemutató kísérletek és az eszközkiállítás az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjánaban lesz.
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulatot már 107 éve gyakorolja a fizikai kutatás, oktatás és tehetséggondozás jelentős feladatát. Mintegy ezer lelkes és önzetlen fizikus és fizikatanár tudományos konferenciákat, szakmai találkozókat szervez. Olyan nagy múltú lapokat jelentet meg, mint a Fizikai Szemle és a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok, tanulmányi versenyeket szerveznek, mint az Eötvös-, az Öveges- és a Mikola-verseny illetve felkészítik a magyar csapatot a fizikai diákolimpiákra. Az Eötvös-társulat a gazdája az évenkénti általános- valamint a középiskolai fizikatanári és a diák-ankétoknak. |
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Marcius/anket/anket05.jpg)