-
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Kossuth-díjas zeneszerző Fehérváron
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncertje előtt, szeptember 16-án este 6 órától szeretettel vár minden érdeklődőt a Vörösmarty Színház Kávézójába, ahol Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel és Dobri Dániellel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar rezidens zeneszerzőjével beszélget dr. Szabó Balázs zenetörténész.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Szent István városa Tele Élettel - hétvégi programok
A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál, a Fehérvári Királyi Napok koronája augusztus 20., Magyarország állami ünnepe. Ünnepel az egyház, a város – ünnepelni hívják a megye, a térség és az egykori koronázóváros lakóit, valamint a Fehérvárra látogató turistákat. A rendezvénysorozat családi programokkal, a XXI. Nemzetközi Néptáncfesztivállal, a Királyok menetével, a Fény utcával és az ünnepi tűzijátékkal búcsúzik a hétvégén.
2016.08.18. 16:31 |
A Szent István ünnepe köré szervezett összművészeti fesztivál, a Székesfehérvári Királyi Napok koronája augusztus 20., Magyarország állami ünnepe. Ünnepel az egyház, a város – ünnepelni hívják a megye, a térség és az egykori koronázóváros lakóit, valamint a Fehérvárra látogató turistákat. A rendezvénysorozat családi programokkal, a XXI. Nemzetközi Néptáncfesztivállal, a Királyok menetével, a Fény utcával és az ünnepi tűzijátékkal búcsúzik a hétvégén, miközben már a jövő hétre is előretekinthetünk a Minifoci EB megnyitójával.
„Szeretettel hívjuk Székesfehérvár lakosait és minden érdeklődőt a Fehérvári királyok menete felvonulására, valamint a Nemzetközi Néptáncfesztivál és a Belváros családi programjaira, amelyek évről évre nagy sikerrel zajlanak az augusztus 20-i hétvégén.” – invitál a Székesfehérvári Királyi Napok záró rendezvényeire Róth Péter alpolgármester.
Szent István napján, szombaton, a Bazilikában 10.30 órakor ünnepi szentmisével emlékeznek a keresztény magyar államalapításra és az első magyar királyra. A szertartást Spányi Antal megyés püspök celebrálja, majd a szentmise után megáldja az életet, a megélhetést és az otthont is jelképező új kenyeret.
A nyári összművészeti fesztivál utolsó hétvégéjén a Belváros Szent István városa - Tele élettel! mottóval várja a családokat. Az egész napos programok a Városház téren 12.30 órától kezdődnek az egyházi szertartást követően, kedvezőtlen időjárás esetén esőhelyszíneken valósulnak meg. A Csillag cirkusz szórakoztató látványosságai mellett a gyermekek számára felépített várban ki lehet próbálni a kardvívást sisakkal, pajzzsal, a lányok pedig fátylakba, királylányruhákba öltözve nézhetik a sárkányviadalt. A vállalkozó szelleműek célba lőhetnek ágyúval vagy akár kipróbálhatják magukat Paprika Jancsi Csúzlidájában.
A XXI. Nemzetközi Néptáncfesztivál programjai a Királyi gyermekjátszóval folytatódnak 14.30 órától, a gyerekeket a Fesztiválligetben várják (esőhelyszín a Táncház), majd 16 órakor a Fejér Megyei Néptáncegyüttesek adnak műsort.
A Fehérvári királyok menete 17 órakor indul a Koronás Parkból a Mátyás király körúton és a Városház téren át a Szent István térre. Az ünnepi felvonulásban főszerepet kap a 15 közel öt méter magas királyi óriásbáb, továbbá részt vesznek a hagyományőrzők és a Kárpát-medencei meghívott vendégek.
Az ünnepnap eseményei 17 órakor tiszteletadással folytatódnak a Nemzeti Emlékhelyen Szent István szarkofágjánál, ahol dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet. Az Ünnepi Közgyűlés – a Fehérvári királyok menetével kiegészülve – 18 órakor kezdődik a Szent István téren (esőhelyszín: Városháza, Díszterem). A történelmi fővárosban a magyar állam megalapítását és ezeréves folytonosságát ünneplő közösséget dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti, majd átadásra kerülnek a 2016-os év Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címek és a Pro Civitate díjak.
„Táncra, magyar!” – a határon túli táncegyüttesek gálaműsorát 19 órától élvezheti a közönség a Zichy színpadon (esőhelyszín: Vörösmarty Színház). Fellép az erdélyi Háromszék Táncegyüttes, a felvidéki Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Szabadka Táncegyüttes a Vajdaságból és a házigazda Alba Regia Táncegyüttes felnőtt és senior csoportja. A Zenepavilonban 22 órától a Zombori Zenekar szórakoztatja az egybegyűlteket, majd a néptáncfesztivál augusztus 20-i programjait a nemzetközi folkest zárja a Táncházban. 21 órától éjfélig utoljára látható szombaton és vasárnap a Fény utca: a mozgó történelmi óriás képregény II. (Vak) Béla király életének mozzanatait mutatja be az arra járóknak.
Augusztus 21-én, vasárnap 10 órától folytatódnak a Szent István városa - Tele élettel! egész napos családi programjai a Belvárosban. A Városház téren, a Mátyás király emlékműnél és a Virágóránál közreműködnek: a HírBeleBumm, a Karzat Színház, a Levendula Játszóház és Alkotóműhely, a Netz Táncprodukció és a Paprika Jancsi Csúzlizdája.
Délután három órakor a Városház téren köszöntik a EMF EURO 2016 kispályás labdarúgó Európa-bajnokság résztvevőit, a rangos sportesemény hivatalos megnyitóját 16.30 órakor a Palotai úton felállított labdarúgópályán tartják, ahol ezt követően elkezdődik a verseny a magyarok első mérkőzésével. Hagyományosan a Székesfehérvári Királyi Napok zárónapján városunkban vonulnak fel a Magyarországi Borrendek, most vasárnap fél hétkor mutatkoznak be a Zichy Színpadon.
A néptáncfesztivál este a Belvárost körülölelő színes és mozgalmas felvonulással és zárógálával ér véget. Az ünnepi tűzijátékot vasárnap 22.30 órakor a Palotavárosban rendezik meg a Székesfehérvári Királyi Napok befejező programjaként. (Eső esetén a Kispályás Labdarúgó EB záró napján, augusztus 27-én kerül sor a programra.)