-
Fehérvári premier
Mikó Csaba drámáját, az Apa, avagy egy gyilkosság anatómiája című darabot láthatják az érdeklődők az Igézőben január 11-én szombaton. Ács Tamás, Dávid Kata és Horváth Gergely először adja elő a „háromszólamú emlékszimfóniát” Székesfehérváron.
2025.01.08. -
Tánc felsőfokon
A gyermek, az ifjúsági és a felnőtt korosztályban is ott lesz az Alba Regia Táncegyüttes és utánpótlás műhelye, illetve az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola két csoportja a 2025-ös év legszínvonalasabb produkcióit bemutató gálaműsorokon.
2025.01.08. -
Jubileumi bélyegkiállítás
Ebben az esztendőben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör. A jeles alkalommal a Városházán nyílt centenáriumi kiállítás.
2025.01.07. -
Ünnepi mise Vízkereszt napján
Jézus megjelenését, megkeresztelkedését ünnepelte a katolikus egyház január 6-án, Vízkereszt napján. Spányi Antal megyéspüspök a Szent István Székesegyházban celebrált ünnepi misét a híveknek.
2025.01.07.
Szent Sebestyén napi búcsút tartottak a Felsővárosi Templomban
Szent Sebestyén napi búcsút tartottak a Felsővárosban, a Szent Sebestyén Templomban. Az ünnepi szentmisét követően a városrész közösségi házában forralt borral, fánkkal ünnepeltek az ott élők és vendégeik. Székesfehérváron már csak a felsővárosiak tartják azt az 1739-ben tett fogadalmat és ígéretet, amit a város lakói a pestisjárványtól való megmenekülés után tettek. A minden esztendőben Szent Sebestyén napján tartott búcsú - akárcsak évszázadokkal ezelőtt - most is fogadalmi szentmisével kezdődött. Szent Sebestyén napján évszázadokig nem dolgoztak a felsővárosiak. (A Szent Sebestyén Templom története)
2007.01.22. 08:18 |
Szent Sebestyén napi búcsút tartottak a Felsővárosban, a Szent Sebestyén Templomban. Az ünnepi szentmisét követően a városrész közösségi házában forralt borral, fánkkal ünnepeltek az ott élők és vendégeik. Székesfehérváron már csak a felsővárosiak tartják azt az 1739-ben tett fogadalmat és ígéretet, amit a város lakói a pestisjárványtól való megmenekülés után tettek. A minden esztendőben Szent Sebestyén napján tartott búcsú - akárcsak évszázadokkal ezelőtt - most is fogadalmi szentmisével kezdődött.
(A Szent Sebestyén Templom története)
Az egyházi ceremónia után a hívek a Felsővárosi Közösségbe Házba vonultak, ahol illatos farsangi fánkkal, forralt borral és teával ünnepeltek. A jeles esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy nyolcszáz fánk és 40 liter forralt bor, valamint ugyanannyi tea fogyott el a jóízű beszélgetések során.
A hagyományos programot az idén új elemmel színesítették a felsővárosiak: a városrész iskolájában fánksütő versenyt rendeztek, amelyek a környékbeli lányok, asszonyok mutatták be fánksütő tudományukat.
Szent Sebestyén napján évszázadokig nem dolgoztak a felsővárosiak. Részt vettek a püspöki szentmisén, majd ünnepi ebéden látták vendégül a családtagokat, rokonokat. A menü hagyományosan húsleves, malacsült, párolt káposzta és fánk volt, s az ott élő családok többségénél a szombati búcsún is ez került az ünnepi asztalra.