-
Emléktúra a doni hősökért
Emlékmenettel, túrával, koszorúzással emlékeznek ezen a hétvégén a doni hősökre. Január 10-én, pénteken hagyományőrző díszelgéssel, koszorúzással emlékezik a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Doni Bajtársi Szövetség, január 11-én, szombaton pedig a MATASZ Székesfehérvári Szervezete indít emléktúrát.
2025.01.09. -
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14.
Szeptembertől változó adók és illetékek - adóköteles lesz a tőzsdei nyereség is
Szeptemberben és októberben lép hatályba az adó- és illetékmódosítások jelentős része. Szeptembertől a korábbi 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra, többet kell fizetni a gépkocsi átírásért valamit ekkortól lép életbe a tőzsdei ügyletek nyeresége után fizetendő 20 százalékos adó. Az eva-kulcs október 1-jével 15 százalék helyett 25 százalékra emelkedik. A gépkocsik átírási illetékét szeptember 1-jével emelik meg. Aki ez előtt az időpont előtt vásárol autót, és e vagyonszerzést szeptember 15-ig bejelenti, akkor még az alacsonyabb tarifával kell fizetnie az illetéket.
2006.08.07. 06:51 |
Szeptemberben és októberben lép hatályba az adó- és illetékmódosítások jelentős része. Szeptembertől a korábbi 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra, többet kell fizetni a gépkocsi átírásért valamit ekkortól lép életbe a tőzsdei ügyletek nyeresége után fizetendő 20 százalékos adó. Az eva-kulcs október 1-jével 15 százalék helyett 25 százalékra emelkedik.
A megszorító csomag egyes elemei az ősz folyamán különböző időpontban lépnek hatályba. Az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló új törvény a gépkocsik átírási illetékét szeptember 1-jével emeli meg. Aki ez előtt az időpont előtt vásárol autót, és e vagyonszerzést szeptember 15-ig bejelenti, akkor még az alacsonyabb tarifával kell fizetnie az illetéket. Személyautónál most még 1890 köbcentiig 15, afelett 20 forint a köbcentinkénti illeték, amely 18, illetve 24 forintra emelkedik.)
A súly-alapú gépjárműadót a jövő év első napjától a kocsi teljesítménye után kell fizetni. Például egy 70 kilowattos középkategóriás, 1300 kilogramm önsúlyú autó után jelenleg az adó 15 600 forint. Az új szabályok szerint az első három évben évi 21 ezer, a 4-7. évben 18 200, a 8-11. évben 14 ezer, a 12-15. évben 11 200, míg a 16. évtől 8400 forint lesz az adó.
Októbertől változik az eva
Az áfa törvény módosításainak többségét szintén szeptember 1-jétől kell alkalmazni. Ekkortól emelkedik a 15 százalékos kulcs 20 százalékra. A taxiórákat és a pénztárgépeket legkésőbb november 30-ig kell átállíttatni.
Az eva-kulcs október 1-jével 15 százalék helyett 25 százalékra emelkedik. A bevétel két kulcs közti megosztására két módszert kínál a módosítás: vagy a tényleges bevételt kell megosztani a két kulcs között, vagy az éves bevétel egynegyede után további 10 százalékot kell fizetni.
Adókötelessé válik a tőzsdei nyereség
A tőzsdei ügyletek nyeresége után szeptember 1-jétől 20 százalék adót kell fizetni. Elsőként az idei veszteségek számolhatók el a jövő évi nyereséggel szemben - áll a pénzügyi törvényeket módosító csomagban. Csak az augusztus 31-ét követően kötött tőzsdei ügyletek után kell azonban megfizetni a 20 százalékos adót. Adóköteles nemcsak a magyar, hanem az EU, vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) bármely tagállamában működő tőzsdén kötött ügylet is, amennyiben az átruházott értékpapíron árfolyamnyeresége, vagy az összetett illetve származtatott ügyleten nyeresége volt a tulajdonosnak.
Egy értékpapír eladásakor a kapott összegből le kell vonni a megszerzésére fordított pénzt, valamint a járulékos költségeket. Amennyiben a kivonás után pozitív összeg marad, úgy ez lesz a 20 százalékos adó alapja. A nyereséggel azonban szembeállítható a veszteség. Az adózó döntése szerint az adóévet közvetlenül megelőző év, illetve az adóévet megelőző két év veszteségei állíthatók szembe az adott adóév nyereségével.
A tőzsdézőknek kötelező lesz szja bevallást készíteniük. A tőzsdei ügyletekről a magánszemély adózónak nyilvántartást kell vezetnie. Ehhez a bizonylatokat a befektetési szolgáltató adja. A befektetési szolgáltató minden adóév január 31-ig megküldi az APEH-nek a magánszemély részére kiállított bizonylatok tartalmát.